Az F1 vezetője szerint bőven van dolga a sorozatnak a jövőre nézve

A Forma–1 irányítója, Stefano Domenicali elmondta, hogy a Liberty Mediának sok dolga lesz még rövid és hosszú távon egyaránt. A tulajdonosok tudják, hogy folyamatosan a járványon kell tartaniuk a szemüket, és nem szabad elfeledkezni az F1 új korszakáról sem.

Jean Todt et Stefano Domenicali

Fotót készítette: GP Racing

Rövid távon az elsődleges feladat a járványhelyzet kezelése. Ennek ellenére nem szabad elfeledkezni 2022-ről sem, amikor is jelentős szabályváltozások érkeznek, és ott van még 2025 is, amikor pedig új motorformulát akarnak bevezetni a sorozatba.

Emellett ráadásul a pályán kívül is vannak teendők, mivel az F1 szeretne fenntarthatóbbá válni, és ki szeretné venni a részét a diverzitásért, a befogadásért folytatott küzdelemből is, miközben a „We Race As One” kezdeményezést is tovább akarják vinni.

„A teendők listája eléggé hosszú, az első dolog rajta pedig a bahreini szezonkezdet megvalósítása, ami szintén nem magától értetődő ebben a helyzetben. Remek, hogy a különböző intézkedések révén körbeutazhatjuk a világot és megtarthatjuk a futamokat. Ennek ellenére a jövőt is szem előtt kell tartani” – mondta Domenicali az F1 hivatalos oldalának.

Még több F1 hír:

„Jövőre egy igazán forradalmi új autó érkezik, közben szó van a 2025-ös új erőforrásokról is, de még ezek mellett is bőven akadnak egyértelmű céljaink. Dolgoznunk kell a „We Race As One” platformján is, mivel fontos, hogy részt vegyünk ebben és aktívan hozzájáruljunk az eseményekhez.”

Domenicali szerint a szabálymódosítások és a költségvetési limit bevezetése nagy izgatottságot és egy remek atmoszférát teremtett a csapatok körében. A pénzügyi korlátozás révén mindenki tervezhet a jövő kapcsán, ami pedig a Forma–1 következő időszakát illeti, fontos a stabilitás és a fenntarthatóság.

„Az istállók jó érzésekkel végzik a munkájukat, és már mindenki nagyon várja a jövő évi autókat. Az Aston Martin megérkezése is fontos volt a sorozat számára, mint ahogyan a költségsapka is. Most igyekszünk stabillá tenni ezt a platformot, erőssé és fenntarthatóvá, hogy a jövő fényes lehessen” – mondta zárásként Stefano Domenicali.

A Porsche a 2025-ös szabályoktól teszi függővé belépését

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen inkább pénzcsináló ötletnek tartja a sprintfutamokat
Következő cikk A Honda „miniatűr” motort készített a Red Bullnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország