Az F1 új motorjaiba „jelentősen megnövelt” elektromos komponens kerül

A Forma–1 2025-ben kívánja bevezetni a megújult hibrid erőforrásrendszerét, amelybe a Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak az elmondása szerint egy „jelentősen megnövelt” elektromos komponens kerül majd be.

Lewis Hamilton, Mercedes W12, Valtteri Bottas, Mercedes W12

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Múlt hét szombaton fontos megbeszélést tartottak az F1-es motorgyártók, valamint az Audi és a Porsche is jelen volt, hogy megvitassák, pontosan milyen irányt kellene vennie a sorozatnak motorfronton a következő szabályciklusban.

Ugyan a részletek kidolgozására még hosszú hónapokat kell várni, Wolff szerint az F1 a helyes irányt választja azzal, hogy megmaradnak a turbós hibridek, amelyekhez teljesen fenntartható üzemanyag fog majd társulni.

Az FIA hétfőn tartott monacói konferenciáján az osztrák elmondta, hogy egyetértés van a felek között abban, hogy a sorozat nem állhat már vissza a hangos szívómotorokra. „Arról szólt a beszélgetés, hogy mit akarunk a motorok terén elérni a jövőben. Pénzt kívánunk spórolni, tehát nem szeretnénk újra feltalálni a kereket.”

Még több F1 hír:

„Ugyanakkor olyan motort akarunk, amely releváns lesz 2025 és 2030 között, és nem lehetünk öreg, benzingőz után áhítozó emberek, akik visító erőforrásokra vágynak, miközben mindenki azt várja, hogy elektromossá váljunk.”

„Persze ettől a motorokba még benzint fogunk tölteni továbbra is. Megmarad a jelenlegi V6-os formula is, de az elektromos részét jelentősen meg fogjuk növelni.” A mostani hajtóegységekben van mozgási (MGU-K) és hőenergiavisszanyerő-rendszer (MGU-H) is, de a hírek szerint utóbbit talán elhagynák, mert túl drága és összetett.

Ez pedig utat nyithatna egy jóval erősebb kinetikus rendszer használata előtt. Az egyik legfőbb új komponens az újgenerációs motorok esetében a fenntartható üzemanyag lesz, amelyről a gyártók úgy gondolják, hogy mindenképpen fontos bevezetni, ha továbbra is belső égésű motorokat akarnak használni a szériában.

„Azért maradunk a belső égésű motornál, mert úgy hisszük, hogy az üzemanyag még sokáig velünk lesz. Európában talán az a cél, hogy megvalósítsuk az elektromobilitást 2030-ra, és a Mercedesnél is látom, hogy ez milyen ambiciózus célkitűzés, de ettől a világ többi részén milliónyi autó fog még benzint használni” – tette hozzá Wolff.

 

„A Mercedes is úgy számol, hogy többmillió autójuk fog még benzinnel működni addigra. Így tehát azzal tudunk hozzájárulni az innovációhoz, ha segítünk fenntartható üzemanyagot fejleszteni: legyen szó bioüzemanyagról vagy szintetikusról.”

„A mi autóink 100 százalékban fenntartható benzinnel fognak majd menni 2025-re, és mi ezzel fogunk hozzájárulni a világ szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséhez.” A csapatvezető arról is beszélt, hogy az F1 innovációi a technológia terén a fiatalabb generációk számára is vonzóbbá teszik a sorozatot.

„Ha megnézzük a közönséget, akik követnek minket, főleg a fiatalabbakat, a legerősebben növekvő csoport a 15 és 35 év közöttiek. Ausztriában jó volt látni a telt házat. 115 ezer néző jött el, és minden eddiginél fiatalabb közönségnek örvendhettünk.”

„Én úgy hiszem, és volt egy felmérés is, hogy a fiatalabb emberek szemében a Forma–1 az innováció és a csúcstechnológia megtestesítője. Talán kezdünk kicsit eltolódni a gladiátoroktól. A gyerekek viszont talán vadászgépeket látnak benne, vadászgépeket, amelyek a pályán repülnek, és sosem szabad elfelejteni, hogy a technikai innováció is része a DNS-ünknek.”

A Mercedes csak két versenyzővel fog tárgyalni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: legalább jó műsort szolgáltattunk
Következő cikk Alonso "hülyén" érezte magát, amiért betartotta a szabályokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország