Az F1 túlságosan steril lett – Vettel

Sebastian Vettel szerint ma már koránt sincs akkora ráhatása a pilótának a Forma-1-es versenyek végeredményére, és a sport túl „steril” lett, ha a vezetésről van szó.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel az idei legjobb eredményét érte el Törökországban az utolsó kanyarban megszerzett 3. helyével, miután eddig az egész szezonban szenvedett az SF1000 kiszámíthatatlan vezethetőségével.

A Török Nagydíj egészen egyedi körülményei között azonban Vettel szerint „ismét a pilóta jelenthette a különbséget” a mezőnyben, de a királykategória így is túlságosan sterillé vált a négyszeres világbajnok szerint.

„A Forma-1 egy olyan sport, ahol nagyon is a technológiától függsz” – nyilatkozta Vettel a Die Zeit-nak, számolt be a Motorsport-Total.com.

„Ez ugyanakkor mindig is igaz volt, ha a legjobb pilótákat a legrosszabb autókba ültetted, akkor ők se voltak a mezőny élében, de persze a pilóta most is jelentheti a különbséget.”

„Egy olyan világban azonban, amely folyamatosan kutat a minél nagyobb tökéletesség iránt, vitatható, hogy ez hány százalékot jelent valójában.”

 

A régimódiságáról is híres Vettel szerint jót tenne a Forma-1-nek, ha „nem lenne mindig ennyire tökéletes. Egyre sterilebbé vált a sport, különösen, ha a vezetést nézzük.”

„Minden egyes centimétert felvesznek a belső kamerákkal, az autózott íveket is, amit aztán össze lehet hasonlítani, még a csapatok között is a GPS adatoknak köszönhetően. Egy kicsit több emberséggel talán néha érdekesebb lenne az egész.”

Az egyik legnagyobb kritika a mesterséges modern Forma-1-ben továbbra is a DRS-t illetti, és legyünk őszinték, a Török Nagydíj végkimenetelének megtippelését is jelentősen megkönnyítette az előzést segítő rendszer futam közbeni aktiválása, a Portugál Nagydíjról nem is beszélve, ahol a védekező pilótának szinte semmi esélye nem volt a DRS-sel közelítő ellenfelével szemben.

Ross Brawn, az F1 sportszakmai igazgatója is azon dolgozik, hogy az eszközt minél hamarabb kivezessék, de erre 2023-nál hamarabb nincs esély.

A 2022-es autókkal is az a célja az F1-nek, hogy izgalmas versenyzést teremtsenek, lehetőleg egyenlőbb autókkal, Vettel pedig reménykedhet abban, hogy 2022-ben teljesül az a kívánsága, hogy a pilóta képességeitől függjön a verseny kimenetele.

Binotto: 40-50 lóerő a lemaradásunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff: Nincs garantálva a 2022-es ülés Russell számára
Következő cikk Renault: Alonso egyik napról a másikra teljesen megváltoztatta a vezetési stílusát!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország