Portré

Az F1 történetének egyik legkülönlegesebb világbajnoka: ma 52 éve hunyt el Jim Clark

A 60-as évek zseniális világbajnoka, Jim Clark 1963-ban és 1965-ben, másodikként a Forma-1 történetében egy valószínűleg megismételhetetlen rekordot állított fel. Tökéletes idényt futott, és ez nem csak egy frázis ebben az értelemben.

Jim Clark, Lotus 25-Climax, 1st position

Jim Clark, Lotus 25-Climax, 1st position

LAT Images

Ma 52 éve, hogy a Forma-1 világa fájdalmasan fiatalon, mindössze 32 évesen elvesztette a hatvanas évek, de talán minden idők egyik legzseniálisabb pilótáját, a brit Jim Clarkot, aki egy rendkívül erős mezőnyből is ki tudott emelkedni, és két vb-címet szerzett addig az ominózus hockenheimi F2-es futamig.

Még több F1 hír:

Elég lenne, ha csak annyit mondunk, hogy 25 sikerével még mindig TO-10-es a futamgyőzelmek örökranglistáján, ráadásul úgy, hogy a 60-as években sokáig legfeljebb 10 versenyből állt egy idény. Ennek megfelelően messze Clarké a legjobb futam/győzelem arány, a néhai Lotus-pilóta versenyeinek több mint egyharmadát, egészen pontosan 34,15%-át megnyerte (73/25).

Michael Schumacher például 91 futamgyőzelme 301 futamához képest még a 30 százalékot sem éri el. A legközelebb Lewis Hamilton van ehhez a statisztikához. A 84 győzelme mellett egy 33.60%-os mutató szerepel. 

Azok után, hogy Clark 1960-ban bemutatkozhatott a Forma-1-ben, miközben Portugáliában rögtön szerzett egy dobogót, 1962-ben pedig begyűjtötte első futamgyőzelmeit és második lett az év végén, 1963-ban egy egyedülálló bravúrt hajtott végre, ugyanis zseniális vezetésének és az akkori szabályoknak is köszönhetően tökéletes teljesítménnyel szerezte meg pályafutása első világbajnoki címét.

 

Fotó készítője: Motorsport Images

1963 - az első

Azok után, hogy a hercegségbeli első versenyt elrontotta (a győztes Graham Hill lett), Clark és a Lotus négyfutamos erődemonstrációt tartott: nyert Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban és a hazai versenyen, Nagy-Britanniában is, ráadásul olyan előnyökkel, hogy az embernek leesett az álla. Spában közel 5 perccel előzte meg a második helyezettet, Zandvoortban mindenkinek kört adott, Reimsben egy perccel követték őt a többiek, "legszorosabb" győzelme ebből a négyes szériából az utolsó, Silverstone-i volt, ahol "csak" 26 másodpercet vert a másodikra.

A Nordschleifén honfitársa, John Surtees győzött, Monzában viszont már ismét ő végzett az élen. A harmadik már itt is kört kapott. Az Amerikai Nagydíjon Watkins Glenben bár nem ő nyert, harmadik lett, de az utolsó szó Clarké volt: az idény utolsó két versenyét, a mexikói és a dél-afrikai versenyt ismét ő nyerte, ami hatodik és hetedik sikere volt abban az évben. Igen, a 10 futamból.

Jim Clark, Lotus

Jim Clark, Lotus

Fotó készítője: David Phipps

Már csak azt nem fejtettük ki, miért volt ez tökéletes szezon. Ha az egész évet néznénk, Jim Clark "mindössze" hetven százalékos győzelmi mutatóval rendelkezett, azonban a világbajnoki cím, a számok tükrében legalábbis mindenképp, egy 100 százalékos teljesítménynek felel meg. Hogy miért? Mert a szabályok akkoriban úgy rendelkeztek, hogy a teljes szezonból mindössze az egyes versenyzők hat legjobb eredménye számít bele a világbajnokság végkimenetelébe.

Jim Clarknál így egyszerű volt a képlet: a hétből hat győzelmével szerzett 54 pontot, ezzel pedig maximális pontszámmal szerezte meg pályafutása első világbajnoki címét, egy további első helyére, valamint másik két dobogós helyezésére már nem is volt szükség vb-elsősége bebiztosításához. Statisztikailag hatból hat győzelmet szerzett, ezzel pedig beállította Alberto Ascari 1952-es rekordját.

A maximális ponttal megszerzett vb-cím mellett egy másik rekord is Jim Clark nevéhez fűződik ebből a szezonból, ebben az összevetésben viszont ő egyedül áll az élen: azóta sem vezetett egy világbajnokság során arányaiban több kört (71,47%), mint akkor a lotusos.

1965 - az ismétlés

Azok után, hogy 1964-ben "csak" három futamot nyert és "csak" harmadik lett a vb-tabellán, 1965-nek ismét úgy vágott neki, hogy övé kell, hogy legyen a vb-cím.

Ennek megfelelően kezdett, és megnyerte a szezon első versenyét East Londonban, kényelmes, félperces előnnyel megelőzve másik három honfitársát. Monacóban csak azért nem nyert, mert el sem indult (Indianapolisban, az Indy 500-on volt jelenése, és mily meglepő, nyert is, az egyik legjelentősebb skalpot begyűjtve az egyetemes autósport világában), de amerikai túrája után visszatért, és ott folytatta a szezont, ahol Dél-Afrikában elkezdte.

Jim Clark

Jim Clark

Fotó készítője: Ford Motor Company

1963-as teljesítményére eggyel rálicitálva most a változatosság kedvéért öt futamot nyert meg zsinórban. A hódítások listáján most sorrendben Belgium, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia és Németország szerepelt, ezek közül igazán szoros győzelem csak a brit (3 másodperc) és a holland (8) volt.

Ezzel Clark meg is volt 1965-re, mert bár nyilván nem így akarta, tökéletesen belefért neki, hogy Olaszországban csak tizedik lett, az utolsó két versenyen, az amerikai túrán (USA, Mexikó) pedig kiesett. A szezon végén a képlet ugyanaz volt, mint két évvel azelőtt. 10 futam, amiből csak a legjobb hat számít. Jim Clarknak pedig a hat legjobb eredményre meg is volt a hat futamgyőzelme, amivel ismét tekintélyes előnnyel lett világbajnok. 100%-os teljesítménnyel. 

Soha többet

Egy gyengébb 1966-os szezont követően (mindössze egy futamgyőzelem) még egyszer, 1967-ben került igazán közel a világbajnoki címhez: ebben az évben négyszer végzett az első helyen, azonban hiába a futamgyőzelmek, öt kiesése miatt nem volt reális esélye a vb-címre, ami végül Denny Hulme-é lett, tíz pont előnnyel Clark előtt.

1968-at jól kezdte, ugyanis nyert Dél-Afrikában, itt viszont egy zseniális karrier fájdalmas véget ért. Clark éppen egy hockenheimi Formula-2-es versenyen vett részt, azonban a gyors pályán egyszercsak elvesztette uralmát az autója fölött, és menthetetlenül a fák közé csapódott: nyakcsigolya- és koponyatörése miatt még azelőtt meghalt, mielőtt a kórházba érhettek volna vele.

 

Fotó készítője: David Phipps

Clark végzete is ugyanaz lett, mint oly sok más versenyzőé: a Lotus. A hihetetlenül gyors, de ugyanennyire veszélyes Lotus. Egészen eddig Clark F1-es karrierjét cincáltuk darabjaira, amivel már önmagában egy igen elit kör tagja lehetne, olyan eredményeket tudott felmutatni addig a tragikus, 52 évvel ezelőtti napig. 25 futamgyőzelme és 33 pole-pozíciója lenyűgöző teljesítmény, utóbbival, ha eddig nem mondtuk volna, mind a mai napig az örökranglista ötödik helyén áll, holtversenyben Alain Prosttal.

Ezen kívül viszont letette névjegyét más autós sorozatokban is: 1965-ben megnyerte az amerikai open wheel-versenyzés leghíresebb versenyét, az Indy 500-at, egy évvel korábban BTCC-bajnok lett, de részt vett a Brit ralin és a Le Mans-i 24 órás versenyen is, utóbbin még 1960-ban harmadik helyet ért el. És még mennyi mindent érhetett volna el, ha nincs az a tragikus április hetedikei délután 1968-ban...


A hétvége egyik leglátványosabb csatáját hozta Lando Norris és Tiametmarduk párbaja, akik a döntőben feszültek egymásnak a két McLarennel. Lando és Ben sem hagyta magát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BRÉKING: A Kanadai Nagydíjat is elhalasztják!
Következő cikk Amikor egy F1-es versenyző pizzát süt: elkészült a „Russell-pizza”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország