BRÉKING

Az F1 szuperlicenc rendszere átalakult

Az FIA jóváhagyta a változtatásokat az F1 szuperlicenc rendszerében, vagyis most csak a Forma-2-vel és az IndyCarral lehet elérni a maximum pontot, illetve további szériák is választhatóvá váltak.

The new 2018 F2 car

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Azon versenyzőknek, akik F1-es szuperlicencet szeretnének, legalább 40 pontot kell szerezniük három év alatt.

Korábban az F2, az európai F3, a Formula-E, az IndyCar és a WEC LMP1-es kategóriája számított bele a szükséges 40 pontba. 

Azonban az FIA mai, párizsi Motorsport Világtanács ülésén megváltoztatták az egyes kategóriákért járó pontokat. 

Az F2 TOP 3 versenyzője továbbra is 40 egységgel gazdagodik - az elmúlt két szezonban szerzett GP2-es pontok, amik 30 pontot jelentettek az első háromnak, szintén beleszámítanak az összesítésbe. 

Az IndyCar továbbra is 40, 30 és 20 pontot ér a TOP 3-nak, de a TOP 10 további helyezettjei is pontokat szerezhetnek. 

Az európai F3 40 egység helyett 30 egységet kap, majd a 2.-nak 25 jár, a többiek helyzete nem változott. 

A Formula-E-ban is ugyanennyit csökkentek a megszerezhető egységek. 

A GP3 bajnoka csak 25 pontot kap a 30 helyett, míg a Fomrula V8 3.5-ös szériabajnoka a 35 helyett 20-at zsebelhet be, és a jóval csökkentett egységeket csak a 9. helyig kaphatják meg a versenyzők. 

Az LMP1-ben szintén csökkentek a megszerezhető pontok - 40-30-ról 30-24-re - azonban a 4.-től a 10. pozícióban végző pilóták most már több pontot érdemelnek. 

A Super Formula első hat versenyzője szintén kevesebb egységgel gazdagodik. 

Ezzel szemben több új széria - beleértve a Nascar Kupát, az IMSA-t és az Indy Lights-ot - is bekerült a szuperlicenc rendszerbe. 

Az FIA hozzátette, hogy az új kategóriáknak az FIA által jóváhagyott pályán kell megrendezésre kerülniük. 

Start: Josef Newgarden, Team Penske Chevrolet leads

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 20 éve, hogy Trulli majdnem nyert a Prosttal a visszatérő osztrák futamon
Következő cikk Az FIA véglegesítette a 2018-as halotesztek szabályait

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország