Elemzés

Az F1 problémái a koronavírus kapcsán a rendszerében rejlenek

A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey reméli, hogy a Forma-1 2020-as szezonja ezen a nyáron kezdődhet majd el. Az Auto Motor und Sport újságírója, Michael Schmidt úgy gondolja, hogy ez egy optimista becslés, illetve arra is kitért, hogy miért érinti jobban a koronavírus a Forma-1-et, mint a többi sportot.

A notice encouraging the use of hand sanitiser

A notice encouraging the use of hand sanitiser

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Forma-1 és a motorsportok világában is folyamatosan érkeznek a hírek, hogy melyik versenyeket törlik, illetve melyeket halasztják el. A koronavírus már így is számos lyukat ütött a Forma-1 naptárjába. Február 12-én érkezett a sajnálatos hír, hogy a Kínai Nagydíjat elhalasztják. A járvány ebben az időszakban érte el a csúcspontját Kínában.

Ezután jött az ausztráliai szezonnyitó elhalasztása, majd 13 órával később Bahrein és Vietnam is csatlakozott a sorba. Négy nappal később pedig az a bejelentés érkezett, hogy a Holland és a Spanyol Nagydíjat is elhalasztják, míg a Monacói Nagydíjat törlik. Március 23-án Baku is bejelentette, hogy elhalasztja a versenyt – Baku volt az a helyszín, amellyel az optimisták esetleges szezonnyitóként számoltak.

Mi fog történni ezután? Én azt mondanám, hogy Montreal és Le Castellet is közel van az elhalasztáshoz. Ha most pozitívan akarsz gondolkodni, akkor júliussal számolj. Ekkor rendeznék az Osztrák és a Brit Nagydíjat. Viszont a jelenlegi helyzetben ezt is nehéz elképzelni. Ausztria és Anglia Olaszországgal és Spanyolországgal egyetemben a legproblémásabb országok Európában a COVID-19 szempontjából.

A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey sem tudja, mikor kezdődhet a szezon. A hivatalos közlemény szerint valamikor nyáron. A korai nyári szünet lehetőséget teremtett arra, hogy flexibilis legyen a versenynaptár. És az F1 készen is áll arra, hogy túlmenjen az eredeti szezonzáró időpontján, november 29-en. Carey abban reménykedik, hogy 15-18 versenyt meg tudnak rendezni. Az eredeti naptár-tervezetben 22 futam szerepelt.

Még több F1 hír:

Ez pedig egy bátor kijelentés. Attól tartok, hogy a nemzetközi motorsport-szériák szembesülnek a legnagyobb problémával az újraindítás kapcsán. Még az Olimpiánál is nehezebb, amelyet el kellett halasztani egy évvel.

A probléma a rendszerben rejlik: a Forma-1 az egész világ körül versenyez. Az Olimpia viszont csak Tokióban kerül megrendezésre, így erre az egy országra koncentrálhat. Németországban vannak olyan területek, amelyen háborúhoz hasonló körülmények vannak, míg más országok könnyebben megúszták eddig a dolgot.

A Forma-1 2500 embere viszont számos különböző országból érkezik. De elsősorban a koronavírus sújtotta országokból, mint Anglia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Németország és az Egyesült Államok. Ha még a felsorolt országok egyikében sikerülne is kontroll alatt tartani a vírust, még akkor sem lenne biztos, hogy az F1 összes személyének engedélyeznék az odautazást.

A nemzeti fociligák arról álmodnak, hogy májusban már újra játszhatnak. És ha kell, akkor zárt kapuk mögött. Ez könnyebb feladat, mint a motorsportok esetében, ugyanis ilyenkor mindenki az országhatáron belül marad. A nemzeti ligák lejátszásához nem kell átlépniük az adott ország határait. És bár ezzel a klubok elveszthetik a nézőktől érkező bevételt, legalább megtarthatják a TV-s pénzeket és a szponzorációs pénzeket.

A Forma-1 viszont nézők nélkül gyakorlatilag nem tud üzemelni. Ugyanis a szervezők külön állnak az F1 szervezetétől, és csak a nézőkből szereznek bevételt. A TV-s jogdíjakból, a Paddock Club VIP-vendégeiből, illetve a sorozat és az esemény szponzoraitól nem kapnak pénzt. Minden ilyen bevételforrás a Liberty zsebébe folyik be.

További híreink:

Tehát miért kellene a promótereknek 30 millió dolláros rendezési díjat fizetniük, hogyha tudják, hogy nem tudnak bevételt szerezni a nézőkből? És nem csak ez jelenti a problémát. Egy Grand Prix-esemény megtartása körülbelül 4 millió dollárba kerül egy versenypályán, míg egy utcai aszfaltcsíkon ennek az összegnek a sokszorosába kerül a versenyre való előkészülés.

A nézők nélküli versenyek csak olyan országokban elképzelhetők, akik számára az imidzs fontosabb, mint a pénzügyi egyensúly. Ide tartozik Bahrein, Vietnam, Oroszország, Abu Dhabi, Azerbajdzsán és Kína. Nem igazán szeretnénk egy ilyen programot látni.

A Liberty viszont legalább megoldhatná ezt a problémát. Ők „játszhatnák” a promótereket, és egy bizonyos összegért kibérelhetnék a versenypályákat. Így bár továbbra sem lenne bevétel a kilátogató nézőkből, de legalább a többi bevételforrás jelentene valamennyi bevételt. Hasonlóképpen folyna tehát az F1, mint a zárt kapus focimeccsek.

A Liberty viszont a másik problémával nem tud mit tenni. Isten kezében van, hogy mikor térhetünk vissza a normál életünkbe a koronavírus miatt. Attól tartok, hogy ez inkább fog több ideig tartani, mint kevesebbig.


A McLaren 650S alapjáraton is egy szép és erős modell, de az Armytrix és a Liberty Walk közreműködésével egyszerűen varázslatosan néz ki, még ebben a "lepusztult" állapotában is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 25 nap múlva lenne a Kínai Nagydíj: tényleg visszatér minden a normális kerékvágásba?
Következő cikk 36 éve debütált Ayrton Senna az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország