Ha lesz is „hármas forduló” az F1-ben, akkor tengerentúli nagydíjakkal

megosztás
hozzászólás
Ha lesz is „hármas forduló” az F1-ben, akkor tengerentúli nagydíjakkal
Jonathan Noble
Szerző: Jonathan Noble
Fordította:: Dénes Gergely
2018. szept. 27. 8:51

A Forma-1 sportigazgatója elmondta, ha lesz is a jövőben tripla menet, azaz három verseny szünet nélkül követi egymást, akkor nem európai, hanem tengerentúli nagydíjakkal valósítanák meg. Steve Nielsen azt is kifejtette, miért jobb, ha nagyobb távolságban gondolkodnak.

A Forma-1 idén megízlelhette, milyen az, ha szünet nélkül követi egymást három nagydíj a naptárban, köszönhetően a francia, osztrák és brit versenyeknek. Mindez rendkívül kimerítő volt a csapattagok számára, és egyetértés van a paddockban arra vonatkozóan, hogy a jövőben el kell kerülni az ilyen forgatókönyvet. Nielsen elmondta, nem zárják ki teljesen a tripla meneteket, de a tengerentúli versenyek esetében kell elgondolkodni a lehetőségen.

„Amit megtanultunk, hogy ha ismét csinálnánk hármas fordulót – és ezt nem vennénk félvállról -, akkor határozottan jobb lenne, ha tengerentúli futamokkal csinálnánk, semmint európaiakkal”- mondta Nielsen. „Európában nagy hospitalityket használnak. Ezek egyediek, de iszonyatosan sok időt emészt fel a felépítésük és a lebontásuk, nagyon sokba kerül a humán erőforrás stb. tekintetében. Tehát, ha csinálnánk egy hármas fordulót, akkor az tengerentúli futamokkal történne”- mondta.

Még több F1 hír:

Azt is hozzátette, igaz, hogy nagyobb távolságot kell megtenni a tengerentúli versenyek esetében, de a logisztika könnyebb a csapatok számára.

„Miközben egyszerűbbnek tűnik, ha Európában követi egymást két verseny, messze komplexebbek, mint a tengerentúliak”- mondta. „Az európaiak esetében el kell bontani a motorhome-okat, fel kell építeni őket, flották és kamionok, és minden, ami a mozgatással jár. Európában közel 300 nyergesre van szüksége az F1-nek. Valójában messze sokkal komplexebb, mint egy tengerentúli.”

„A tengerentúli események esetében nyilvánvalóan sokkal nagyobb a táv, de alapvetően mindent összecsomagolsz és ugyanazokra a repülőkre teszed fel. A Forma-1 intézi minden csapat számára a szállítmányozást, és nagyon hatékony folyamat; sokkal ügyesebben mozgatjuk a felszerelést, mint az európai versenyeknél. Ha választanod kell, hogy mi a legjobb útvonal az F1 számára, akkor ironikus, de a messzire lévő tengerentúliak a legkönnyebbek a logisztika tekintetében.”

Következő Forma-1 cikk
Vettel Hamilton pontjaival 2010-ben és 2012-ben már bajnok volt

Előző cikk

Vettel Hamilton pontjaival 2010-ben és 2012-ben már bajnok volt

Következő cikk

Vandoorne 2019-ben is a McLarennel maradhat Alonso csapattársaként

Vandoorne 2019-ben is a McLarennel maradhat Alonso csapattársaként

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Jonathan Noble
Cikk típusa Hírek