Az F1 nem fogja egymás mellé rakni Miamit és Austint a naptárban

A Forma–1 mindenképpen távolabb szeretné egymástól elhelyezni az Austini és a Miami Nagydíjat a jövő évi versenynaptárban, hogy így tudják maximalizálni a sport hatását az Egyesült Államokban.

Miami circuit announcement

Miami circuit announcement

Liberty Media

Több éven át tartó megbeszélések és találgatások után vasárnap hivatalossá vált, hogy jövőre Miamiben is lesz F1-es futam, ráadásul tíz évre kötöttek egymással szerződést a felek, az eseményre pedig a már korábban említett híres Hard Rock Stadion körül kerül majd sor.

Ugyan a pontos dátumot még nem határozták meg a 2022-es futamot illetően, a sorozat vezetője, Stefano Domenicali elmondta, hogy szerinte a viadalt valamikor az év második negyedében rendezik majd meg.

Emellett azt is egyértelművé tette, hogy nem fogják mindkét amerikai versenyüket egymás után lebonyolítani, miközben Austinnal még mindig zajlanak a tárgyalások a szerződéshosszabbításról.

„Külön fogjuk megrendezni őket, hogy mindkettő esetében legyen elég hely és idő. Ez nagyon fontos. Büszkék vagyunk, és nem rólam van szó, mert az egész F1 büszke, és már a jövőbe tekintünk. Most fektetjük le a Forma–1 elképesztő jövőjének alapjait. Ezt a mérföldkövet pedig mindannyian akartuk” – mondta a bejelentés utáni sajtótájékoztatón Domenicali.

„Tegnap este, amikor megosztottuk az információt az összes istállóval, mindenki pozitívan fogadta azt, és elmondták, hogy a megfelelő irányba haladunk. Szóval ez lesz az az út, amelyet a jövőben is követni fognunk.”

Még több F1 hír:

Ugyan korábban még arról is szóltak hírek, hogy a széria akár három vagy négy futamot is rendezhet majd az Egyesült Államokban, Domenicali most elmondta, hogy a sport egyelőre örül annak, hogy itt van neki Austin és Miami, tehát nem terveznek újabb versenyeket a közeljövőben.

„Az Egyesült Államok rengeteg lehetőséget adott számunkra, óriási érdeklődés mellett” – tette hozzá Domenicali. „Hiszünk abban, hogy jó döntés egy második versenyt is tartani, de továbbra is nyitott lehetőségeink vannak a jövőre nézve. Soha ne mondd, hogy soha, egyelőre azonban megvannak a rövid távú terveink.”

Miután Domenicali kijelentette, hogy 2022-ben is 23 eseményből áll majd a versenynaptár, miközben egy további afrikai viadalról is tárgyal az F1, és még mindig nem tettek le a már elkészült vietnámi pályáról sem, a közeljövőben újabb, valószínűleg európai helyszínek eshetnek ki a naptárból, vagy kerülhetnek át egy rotációra épülő rendszerbe, ami a 2020-as beugró helyszínek sikere után került a képbe.

„Realisztikusnak kell lennünk, nem lehet 52 versenyhétvége az F1-ben. Szerencsére az óriási érdeklődés lehetővé teszi, hogy igazán különleges versenyeket szervezzünk, valódi értékekkel. A stratégiai érdekeinket fogjuk keverni a történelmi hagyományainkkal, olyan helyszínekkel, ahol kötelező az F1-nek versenyt tartania. Ezért igazán csodás ez a sok lehetőség előttünk.”

Giovinazzi amondó, hogy Mazepinből hiányzik a tisztelet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: a pontszerzés jó sztori lett volna a 16. helyről
Következő cikk Seidl az Aston kezdeményezéséről: „nincs miről beszélnünk”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország