Az F1 közzétette a frissített programját, egy versenytől búcsúznunk kell

A Forma–1 a harmadik szabadedzés ideje alatt tette közzé az átalakított 2021-es program második felét, amelyből az derült ki, hogy végül csak 22 futamot tudnak majd rendezni idén, november végén pedig még van egy üres időpont.

Az F1 közzétette a frissített programját, egy versenytől búcsúznunk kell

A sorozat úgy ment neki az évnek, hogy rekordhosszú, 23 versenyes idényt szeretne lebonyolítani, de aztán viszonylag hamar több változásra is sor került a vírus, valamint a különböző utazási korlátozások miatt.

Spában aztán szombat délelőtt tartottak egy újabb megbeszélést a naptár témájával kapcsolatosan, és ennek az eredményeként derült ki, hogy idén mégsem dönt rekordot az F1 a futamszámot illetően, miközben a november 19-e és 21-e között rendezendő hétvége még üresen áll.

Még több F1 hír:

Ezt az időpontot azonban minden bizonnyal egy közel-keleti viadalnak tartják fent, és egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a katari Losail International Circuit lesz a befutó. Amennyiben mégsem jön össze ez a megállapodás, akkor Bahrein újra két futamot rendezhet majd.

A Török Nagydíj eközben továbbra is a program részét képezi, hiába szerepel még az ország az Egyesült Királyság „vörös listáján”, ami miatt a hazatérő F1-es személyzetnek mindenképpen egy tíznapos karanténidőszakot kellene letöltenie attól függetlenül, hogy milyen az oltási státuszuk.

A britek szeptember 16-án fogják felülvizsgálni a listájukat, így még talán van remény arra, hogy Törökország lekerül róla. Jelen állás szerint egyébként október 10-én rendeznék meg a viadalt az Isztambul Parkban.

 

Amennyiben azonban végül mégsem jönne össze mindez, akkor a csütörtöki hírek alapján Mugello újra beugrásra készen várakozna az oldalvonalon. Emellett többször is szó volt már arról, hogy Austinban akár két versenyt is rendezhetnek, de az Amerikai Nagydíj egyelőre továbbra is csak önmagában szerepel.

Emellett a Mexikói Nagydíj, valamint a Sao Pauló-i Nagydíj is kicsit más időpontra került, és egy triplahétvége első két állomását jelentik majd, amelyet a még be nem jelentett helyszín tesz teljessé.

Ugyanakkor még ezt sem lehet készpénznek venni, mert mind Mexikó, mind Brazília szerepel a brit vörös listán, miközben Austinban ismét egyre több a koronavírusos megbetegedés. További változások tehát még lehetnek.

Így fest a most kiadott előzetes naptártervezet a szezon második részére:

Belga Nagydíj – augusztus 29.
Holland Nagydíj – szeptember 5.
Olasz Nagydíj – szeptember 12.
Orosz Nagydíj – szeptember 26.
Török Nagydíj – október 10.
Amerikai Nagydíj – október 24.
Mexikói Nagydíj – november 7.
Sao Pauló-i Nagydíj – november 14.
Még tisztázatlan helyszín – november 21. (vélhetően Katar vagy Bahrein)
Szaúd-arábiai Nagydíj – december 5.
Abu Dhabi Nagydíj – december 12.

Marko szerint a Red Bull pénteken kevesebb motorerővel ment, mint a Mercedes

megosztás
hozzászólás
Verstappen vitte az esős harmadik szabadedzést Spában

Előző cikk

Verstappen vitte az esős harmadik szabadedzést Spában

Következő cikk

A Mercedes „attól tart”, a Hondának van még egy-két tized a tarsolyában

A Mercedes „attól tart”, a Hondának van még egy-két tized a tarsolyában
Hozzászólások betöltése