Az F1 következő nagy projektje az új motor lesz

A Forma-1 technikai igazgatója, Pat Symonds arról nyilatkozott, hogy az F1 következő nagy projektje az új motor lesz, aminek az érkezésére 2025-2026 körül lehet számítani.

Pat Symonds on the Autosport Stage

Fotót készítette: Paul Foster

Az utóbbi években az F1 egy új szabálycsomagot dolgozott ki, amely 2021-től lép majd érvénybe. A független szakértői csoportot a Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn vezette, de kulcsszerepet kapott a sport technikai igazgatója, Pat Symonds is, aki már 1981 óta dolgozik az F1-ben.

Symonds elmondta, hogy a nagy szabálycsomag után az F1 következő nagy projektje az új motor lesz, ami 2025-2026 körül fog érkezni a száguldó cirkuszba.

Még több F1 hír:

„A következő nagy projektünk az új motor lesz, ami 2025-2026 körül fog érkezni. Most pedig megpróbáljuk kitalálni, hogy alkalmazhatunk-e hasonló hozzáállást, mint amit a 2021-es szabálycsomag megalkotásakor alkalmaztunk.”

„Nem gondolom, hogy ugyanaz a csoport jönne össze ismét, ugyanis legutóbb elsősorban aerodinamikával kapcsolatos feladataink voltak, ez pedig egy teljesen más típusú feladat. Valószínűleg a Forma-1-en belül keresünk embereket, akik együtt dolgozhatnak majd a cégemmel.”

„Már beszéltem is néhány gyártóval a motorokról, hogy megnézzük, készek-e arra, hogy egyesült erővel dolgozzunk bizonyos területeken. Radikális változásokra lehet számítani a jövőben, és nemcsak a Forma-1 szabályait, hanem az emberek gondolkodásmódját is tekintve – és utóbbi még fontosabb.”

„Biztató a motorfejlesztés iránya, és emiatt a jövőben kétütemű, még hatékonyabb motorokat használhatunk, amelyeket bioüzemanyag hajthat, és átállhatunk hidrogén üzemanyagcellás erőforrásokra.”


A legendás Forma-1-es illusztrátor Giorgio Piola eleveníti fel emlékeit a Williams FW14B-ről, minden idők egyik legjobb versenyautójáról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Las Vegas példájából tanulhatna Miami, ha a Forma-1-be vágyik
Következő cikk Nem tudnak megegyezni a Forma-1 közös fotózásáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország