A Michelin megszólalt a Forma-1-es visszatérés esélyeiről
A Michelin ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy ők egyhamar biztosan nem fognak visszatérni a Forma–1-be, mivel szerintük az ő célkitűzéseik teljesen ellentétesek a királykategória céljaival.
A Pirelli most már 2011 óta az F1 kizárólagos gumibeszállítója, a jelenlegi szerződésük pedig 2024 végéig szól. Az FIA azonban korábban már megnyitotta a tendert a 2025 és 2027 közötti időszakra is, és egyelőre kérdéses, lesz-e ellenfele az olaszoknak.
A Bridgestone-t talán érdekelné egy esetleges újabb szerepvállalás, a 2000-es években velük nagy gumiháborút vívó Michelin viszont egyelőre teljesen elzárkózik ettől. „Régóta egyeztetünk már az F1 vezetőivel, de nincs meg az egyetértés” – mondta Florent Menegaux a The Drive-nak.
„Ők azt akarják, hogy a szórakozás legyen előtérben. Hogy a gumik saját magukat tegyék tönkre. Mi viszont nem tudjuk, hogyan kéne ezt megcsinálni. A csapatoknak érteniük kéne a gumik teljesítményét, miközben hasznot tudnak húzni abból, hogy az abroncs az első körtől az utolsóig jól működik.”
„A versenyzők is folyamatosan a maximumon akarnak vezetni, de ők [az F1] azt mondják, ez nem lehetséges, szóval nem értünk egyet.” Menegaux itt arról beszél, hogy a királykategóriás abroncsok szándékosan kopnak gyorsabban, hogy legyenek kerékcserék, legyenek stratégiai lehetőségek, ami így nagyobb izgalmakhoz vezet.
„Mi a versenyzés és a technológia fejlődése miatt vagyunk itt, nem a show érdekében. Vannak persze mellékes tényezők is, mint például az, hogy milyen a műsor. Vagy mondjuk a márkaépítés. Ebből a szempontból a Michelin viszont a világ egyik legismertebb márkája, szóval nincs rá szükségünk.”
Miután az FIA kedden visszadobta a Ferrari felülvizsgálati kérelmét, Carlos Sainz elmondta, mit gondol a döntésről.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.