Az F1 jövőbeni elnöke kiemelten fontosnak tartja Európát, a sport otthonát

megosztás
hozzászólás
Az F1 jövőbeni elnöke kiemelten fontosnak tartja Európát, a sport otthonát
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. szept. 8. 7:24

Kettős cél lebeg Chase Carey szemei előtt, amikor a sport jövőjét fekteti le: terjeszkedni kell az új piacokon, de közben kiemelt szerep jár Európának, a Forma-1 bölcsőjének. Carey azt is hangsúlyozta, hogy építeni kell a digitális platformokra, ezt a területet nem aknázták ki kellőképpen.

A jövőbeni elnök a bejelentésnél elmondta, különös hangsúlyt fektetnek a digitális tartalomra, ami jelenleg „nagyon kis részét képezi a bevételeknek”. A tervek között szerepel a naptár bővítése, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy szakítanak Európával – pont ellenkezőleg.

„Ami a fejlődő piacokat illeti, világos, hogy az új piacok lehetőséget jelentenek a globális sportnak, mindez izgalommal tölt el minket; az, hogy a sport növekedjen, terjeszkedjen olyan helyeken, mint az amerikai kontinensek és Ázsia”- idézte a Motorsport.com. „Ugyanakkor egyértelmű akarok lenni azzal kapcsolatban, hogy a már megalapozott piacok – a Forma-1 otthona és alapjai Európában vannak – kritikus fontosságúak. Mindennél fontosabb, hogy építsük a sportot Európában, építsünk erre az alapra.”

„Élni akarunk az előnnyel, amit a sport globális lábnyoma jelent, koncentrálni akarunk rá. Hosszabb távon lehetőséget jelentenek a fejlődéshez az olyan piacok, mint az Egyesült Államok és Ázsia. Ez nem fog egyik napról a másikra történni. Óriási közönség van ezeken a területeken. Ha elérjük azokat a rajongókat a digitális platformok használatával – párat nem használtak ki agresszíven ezen eszközök közül -, akkor ezzel rajongók új generációjára tudunk építeni olyan területeken, melyek történetesen jelentős részét adták a Forma-1 rajongótáborának.”

Következő Forma-1 cikk
25 éve, hogy Michael Schumacher megszerezte az első pontjait a Forma-1-ben

Előző cikk

25 éve, hogy Michael Schumacher megszerezte az első pontjait a Forma-1-ben

Következő cikk

Vért izzad a tavalyi Ferrari motor miatt a Toro Rosso, Gasly még idén rajthoz állhat

Vért izzad a tavalyi Ferrari motor miatt a Toro Rosso, Gasly még idén rajthoz állhat
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING