Az F1 gumitendere „bonyolultabb”, nem biztos a Pirelli sikere

A Forma–1 hivatalos gumibeszállítója szerint a sorozat 2025-re kiírt új tendere „bonyolultabb”, mint a múltban, miközben arra készülnek, hogy megmérkőzzenek a Bridgestone-nal.

Pirelli tyres detail

Az FIA korábban megnyitotta a tendert a 2025 és 2027 közötti gumibeszállítói szerződésre. A múlt héten a kiválasztási folyamat lezárult, a vezető testület pedig befejezte a jelentkezők kiértékelését, és kiválasztotta a lehetséges jelölteket. Úgy tudni, a Pirelli mellett a japán Bridgestone is továbbléphetett a következő „fordulóba”.

Miközben az FIA semmi hivatalos megerősítést nem adott még ki a Bridgestone kapcsán, a Pirelli tisztában van azzal, hogy lesz ellenfele a következő időszakot érintően. Az előző, 2020-tól 2023-ig tartó tendert ugyan sikerült megnyernie a Hankook ellen, de Mario Isola elmagyarázta, miért lesz sokkal nehezebb megnyerni ezt a csatát.

„A tender jóval bonyolultabb volt, mint korábban. Sok új szekciót és követelményt adtak hozzá az előzőhöz viszonyítva. Egy nagy része ennek a fenntarthatósághoz, míg egy másik ahhoz kapcsolódik, hogy olyan terméket tudjuk gyártani, melynek bizonyos tulajdonságai vannak. Elég sokat kellett dolgoznunk ahhoz, hogy minden papír meglegyen.”

A döntést elsősorban a technikai és a sport oldal fogja befolyásolni, de nem szabad elmenni a kereskedelmi megfontolások mellett sem. A Pirelli emellett amondó, azt is figyelembe kell venni, ők milyen sokat dolgoztak azért, hogy a sport kiemelt partnerei legyenek, és hogy segítettek az F1 vezetőinek olyan terméket létrehozni, amilyet kértek tőlük.

„Az elmúlt 13 év során mindent megtettünk annak érdekében, hogy eleget tegyünk a kéréseknek. 2011-től ott voltak a jobban kopó abroncsok, aztán jöttek az új erőforrások, majd a szélesebb gumik és végül a 18 colos kerekek. Aztán még több kopás, majd kevesebb kopás. Szóval mi mindig az adott kívánalmaknak megfelelően igazítottuk a termékünket.”

„Ráadásul a promóciós és marketing oldalon is aktívak voltunk. Úgy vélem, a mi szerepünk inkább egy partneréhez hasonlít már, nem egy szponzoréhoz. És mi szeretnénk, ha ez így is maradna” – mondta Isola, aki arra is kitért, hogy még ők sem tudják, melyik gyártóval néznek szembe az új tender során, de ez nem változtat a hozzáállásukon.

Eközben pedig javában zajlik a jövőre bevezetni kívánt, kerékmelegítők nélküli abroncsok kiértékelése, de több akadályt is figyelembe kell venni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hiába teljesít gyengén, Szafnauer támogatja az Alpine fiatalját
Következő cikk Az FIA újabb kiskaput zárt be a trükköző csapatok előtt a költséglimit kapcsán

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország