Az F1 forgatókönyvei között szerepelhet az a verzió is, hogy idén egy nagydíjat sem tudnak megrendezni

Az opció, amiről eddig nem igazán beszéltek, reálissá válhat, ha mindez így megy tovább. A Forma-1 történelmében ez lenne az első ilyen év, amikor nem tartják meg az aktuális szezont.

John Malone, Chairman, Greg Maffei, Liberty Media, President and CEO, Liberty Media, and Chase Carey, Chairman, Formula One

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Forma-1 a többi kategóriához hasonlóan egyre több eseményt halaszt el. A soron következő ilyen nagydíj a francia lehet. Az átalakított naptárat még mindig nem adták ki, és továbbra is rengeteg a kérdőjel.

Még több F1 hír:

Most úgy tűnik, hogy az Osztrák Nagydíj lehet az idei első versenyhétvége, amit teljes egészében megtartanak, ráadásul két futammal. A második verseny szerda este lehet, előtte a keddi időmérő edzéssel.

A legrosszabb forgatókönyv nyilvánvalóan az, hogy idén egyetlen egy nagydíjat sem rendeznek meg a Forma-1-ben, aminek még súlyosabb gazdasági következményei lehetnek. Nyilvánvalóan ezt mindenki el szeretné kerülni, és Ross Brawn azt mondta, még abban az esetben is meg tudnák tartani a világbajnokságot jelentő 8 futamot, ha októberben rajtolnak el.

A Liberty Media, mely a Forma-1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, elmondta, a terveik között szerepel az a lehetőség is, hogy idén nem folytatódhat a bajnokság, ami azt jelentené, hogy a sport történetében először kimarad egy év.

Néhány csapatot már előre kifizették a válsághelyzet miatt, hogy segítsenek nekik ezzel átvészelni ezt az időszakot, de ennél valószínűleg többre lesz szükség, kezdve az újabb szabályváltoztatásokkal, spórolván a költségekkel.

Chase Carey, Chief Executive Officer and Executive Chairman of the Formula One Group with Greg Maffei, President and CEO of Liberty Media and John Malone, Liberty Media Chairman

Chase Carey, Chief Executive Officer and Executive Chairman of the Formula One Group with Greg Maffei, President and CEO of Liberty Media and John Malone, Liberty Media Chairman

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A helyzet nagyon nehéz, és több csapat jövője is erősen kérdésessé válhat. Korábban a McLaren főnöke, Zak Brown 4 istállóról beszélt, akik adott esetben kiszállhatnak. Claire Williams is aggodalmát fejezte ki emiatt, és úgy fogalmazott, számukra „kritikus” az idei év a versenyek számát tekintve.

Közben Greg Maffei, a Liberty Media vezérigazgatója elmondta, a cég már valóban megtett néhány lépést annak érdekében, hogy segítsen egyes csapatoknak. A Forma-1-ben mérlegelik annak a lehetőségét, hogy zárt kapuk mögött rendezzenek futamokat 2020-ban, de a RaceFans jelentése szerint Maffei elismerte, a lehetőségek között szerepel az is, hogy idén nem lesznek versenyek.

„Van forgatókönyvünk nulla futamról, aztán 15-18 nagydíjról is, amelyeken nem lennének ott a szurkolók, csupán a csapatok. Tényleg egy csomó lehetőségünk van és ugyanennyi kihívással kell szembenéznünk. Chase-nek és a csapatának többféle variációt mutatnak be.”

Maffei azt mondta, nincs rá garancia, pontosan mikor kezdődhet a szezon.

„Figyelemmel követjük az egyes nyugat-európai országok rendezvényeinek újraindítását és keressük a lehetőségeket. Ha sikerül, akkor ez alapján dönthetünk a szezon indításáról. Egyelőre semmit sem garantálunk, viszont egészen biztosan próbálkozunk majd.”

Greg Maffei, Chief Executive Officer, Liberty Media, in front of an F1 logo

Greg Maffei, Chief Executive Officer, Liberty Media, in front of an F1 logo

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

A zárt kapus versenyek jelenthetik a biztosabb megoldást, bár ez ugyancsak bevételkiesést jelentene, mivel kompenzálni kell a jegyértékesítésből származó jövedelemkiesést. A Liberty Media pedig hajlandó lehet viselni ezeket a költségeket.

Ugyanakkor Maffei megjegyezte, hogy a csapatoknak továbbra is bevételt kell kapniuk a sportból, különös tekintettel a kisebb csapatokra, amik nem kapnak nagy bónuszokat, és a jövedelmük nagyban függ az F1-től. „Ha olyan versenyeket rendezünk, ahol nincs közönség, akkor nyilvánvalóan alacsonyabb lesz a jövedelem, és valószínűleg ez sem lesz jövedelmező.” - mondta Maffei, hozzátéve, elegendő tőkével rendelkezhet ahhoz, hogy 2020-ban kezelni tudják ezt a helyzetet.

„Vannak olyan csapatok, melyek költségeket viselnek, különösen azok, akik nem rendelkeznek egy minimális garanciával az F1 részéről, és valójában a bevételeik az egyik legfontosabb - ha nem a legfontosabb – bevételi forrásaik az F1 nyereségéből való részesedés.”

Maffei szerint ez is egy kihívás, és az egyik oka annak, hogy olyan megoldásokon gondolkozzanak, ami az egész ökoszisztémának jó, nemcsak nekik. Ez pedig mindkét részről áldozatokkal járhat a költségeket tekintve, így a háttérben most nagyon sok számolást végezhetnek a szakemberek, bár nehéz dolguk van, mert ameddig van esély a futamokra, és a járvány még mindig jelen van, minden képlékeny.


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Racing Point: Reális lehet az ausztriai szezonkezdet
Következő cikk Ocon már nem olyan sovány, és várja a Prost-filmet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország