Az F1 főnöke szerint Vettel sokak szemében egy hős, akit marasztalnának

Chase Carey, a Forma-1 főnöke nagyon boldog lenne, ha Sebastian Vettel a Forma-1-ben maradna, de hozzátette, a német világbajnok már sok mindent elért a sportban, kezdve a világbajnoki címeivel.

Az F1 főnöke szerint Vettel sokak szemében egy hős, akit marasztalnának

Sebastian Vettel nagyon fiatalon kapta meg a lehetőséget arra, hogy a világbajnoki címért harcolhasson a Forma-1-ben. Valójában már 2009-ben bajnok lehetett volna. Ez volt az az év, amikor Jenson Button és a Brawn GP meglepte a világot.

Még több F1 hír:

Ha egy kicsivel hamarabb eszmél a Red Bull, vagy esik vissza a Brawn GP teljesítménye, akkor Vettel akár ötszörös világbajnok is lehetne. Igaz, 2010-ben és 2012-ben nagyon kevésen múlt, hogy ne ő, hanem Fernando Alonso érjen fel a csúcsra a Ferrarival.

Vettel 2014-ben Daniel Ricciardót kapta meg a csapattársának, aki rögtön legyőzte őt, majd ezt követően a Ferrarihoz igazolt, ahol ugyanezt tette meg vele Charles Leclerc. A monacói egy hosszú távra kötelezte el magát Maranellóban, amire még Michael Schumacher idejében sem volt példa.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

A világbajnok az év végén távozik a Ferraritól, és úgy tűnik, hogy ha a Mercedes nem ad számára ülést 2021-ben Lewis Hamilton mellett, akkor kihagy egy évet, vagy visszavonul, vagy más kategóriában folytatja tovább.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerdán nyíltan beszélt Vettel esetleges szerződtetésének lehetőségéről, amire nemcsak egy szimpla opcióként tekint. Ez pedig azt jelentheti, hogy a háttérben valóban tárgyalhatnak egymással.

Chase Carey, a Forma-1 főnöke nagyon nem szeretné, ha Vettel elhagyná a kategóriát. 1991 óta ez lenne az első alkalom, hogy német pilóta nélkül marad az F1, feltéve, ha Nico Hülkenberg nem tér vissza.

„Ő az egyik nagy hősünk, egy négyszeres világbajnok. Nagyszerű, hogy idén még versenyez. Ez Sebastian döntése. Olyasvalaki, aki sok ember számára egy hős, és annyi mindent elért.” - idézte Carey nyilatkozatát az Essentially Sports

„Remélem, hogy még akkor is versenyezni fog, amikor 60 éves lesz. Végül azonban ez az ő döntése. Már eleget ért el, de valószínűleg úgy tűnik, hogy még megvan benne a versenyszellem, így látni fogjuk, és a legjobbakat reméljük. Mint mondtam, az ő kezében van a döntés.”

 
megosztás
hozzászólás
Alfa Romeo: Leclerc Raikkönen és Schumacher keveréke
Előző cikk

Alfa Romeo: Leclerc Raikkönen és Schumacher keveréke

Következő cikk

Ecclestone: Hamilton helyesen teszi, hogy felszólal a rasszizmussal szemben

Ecclestone: Hamilton helyesen teszi, hogy felszólal a rasszizmussal szemben
Hozzászólások betöltése