Az F1-es versenyzők szerint nem tesz jót a sportnak, hogy a 13. hely többet ér a hetediknél

megosztás
hozzászólás
Az F1-es versenyzők szerint nem tesz jót a sportnak, hogy a 13. hely többet ér a hetediknél
Adam Cooper
Szerző: Adam Cooper
Fordította:: Zajos Klára
2018. okt. 3. 17:05

Romain Grosjean úgy véli, "vacak helyzet" az F1-es versenyzők számára, hogy olyan lágy keverékeken kell kvalifikálniuk magukat, melyek csak néhány kör erejéig tartanak ki a futamokon.

Az érvényben lévő szabályok szerint azon versenyzőknek, akik továbbjutnak a Q3-ba, a versenyt azokon a gumikon kell megkezdeniük, amivel továbbjutottak a Q2-ből. 

Szingapúrban a hetediktől a tizedik pozícióig hiperlágyon rajtoló versenyzők komoly hátrányba kerültek a versenyen, hiszen nagyon hamar ki kellett állniuk, majd beragadtak a lassabb autók mögé, akik hosszú első etapot teljesítettek. 

Ennek megfelelően azok, akik a TOP 10-en kívülről indultak eléjük kerültek a keményebb keverékekkel.

Bár szokatlan, hogy a TOP 3 csapat mögül indulók ilyen hátrányba kerüljenek, ugyanez a Kínai GP-n is megtörtént. 

Néhány versenyző attól tart, hogy mindez Szocsiban is megismétlődhet, hiszen ugyanazon keverékek elérhetőek, mint Szingapúrban is. 

"Szerintem vacak helyzet volt a hetedik és a tizedik pozíció közé kvalifikálni magad, majd a hiperlágyon rajtolni." - mondta Grosjean - "Kicsit szomorú azt látni, hogy a 13. hely előnyösebb, mint a hetedik."

"Nagyon-nagyon lassan kezdtem a versenyt, úgy vezettem, mint egy nagymama, próbáltam megóvni az abroncsaimat."

"Öt körrel a biztonsági autós fázis után már el is fogytak. Ki kellett állnunk, majd a forgalomba jöttünk vissza Sergio [Perez] és Nico [Hülkenberg] köré, és egyszerűen semmit sem tehettünk."

Gorsjean azt is felvetette, hogy mindennek fényében a jövőben talán inkább elkerüli a TOP 10-et - ez azonban a véleménye szerint nem vet túl jó fényt a sportra.

"Ha ugyanez a helyzet állna elő, akkor nem próbálunk meg bejutni a Q3-ba, és nem hinném, hogy ez nagyszerű lenne az F1, a show és a magunk számára sem."

"Egyszerűen azt gondolom, hogy nem akarok bejutni a Q3-ba, mert ez egy valódi hátrány. Akkor meg mi értelme az időmérőnek?"

A renault-os Carlos Sainz egyike volt azoknak, akik Szingapúrban a TOP 10-en kívül rajtoltak, és a végén profitált is a keményebb keverékből. 

"Egyértelműen hátrány volt a TOP 10 helyről rajtolni." - mondta a spanyol - "Az is igaz, hogy ezt a hátrányt néhány további versenyen is megtapasztalhatjuk."

"Például Kínában én is ilyen helyzetbe kerültem, míg ők akkor nem. Az év során ennek azonban normál esetben egyensúlyban kellene lennie."

"Elég érdekes helyzet, és valószínűleg nem is igazságos azon versenyzők számára, akik bejutottak a Q3-ba, vagyis az F1-nek ennek valószínűleg utána kellene néznie. Szerintem jövőre utána is fognak."

"Ez egy olyan téma, ami néhány meetingen már szóba jött Charlie-val [Whiting], és azt mondták, utánanéznek."

Sainz csapattársa, Nico Hülkenberg, aki Grosjeanhoz hasonlóan Szingapúrban vesztett a mögüle indulókkal szemben, elismerte, frusztráló ez a helyzet.

"A tizedik helyről indultam, és ott is értem célba, de egyértelműen látszik, hogy nem a hiperlágyas rajt volt az optimális stratégia, hacsak nem a TOP 6 egyik autójában ültél." - mondta a Renault versenyzője. 

"Az életünket nagyon megnehezítette, hiszen egy rövid első etapot egy nagyon hosszú második követett, vagyis sokat kellett spórolni a gumikkal és az üzemanyaggal, így pedig egy sokkal lassabb versenyt futottunk."

"Szingapúrban így alakult, és ezen a hétvégén ugyanilyen keverékek állnak a rendelkezésünkre, de nehéz összehasonlítani."

Mikor arról kérdezték, hogy az FIA-nak rá kellene-e nézni a szabályokra, Hülkenberg a következőt válaszolta: "Hogy őszinte legyek, nem vagyok biztos benne. Szerintem az emberek tisztában vannak ezzel, és visszavehetsz, hogy 11. vagy 12. vagy akárhányadik legyél az időmérőn. A szabályokkal kell játszanod, és nem látnám, hogy bármi is változna." 

Következő Forma-1 cikk
Rövidebb tengelytáv és jobb hangerő a 2021-es F1-kocsikkal

Előző cikk

Rövidebb tengelytáv és jobb hangerő a 2021-es F1-kocsikkal

Következő cikk

Hamilton büntetést érdemelt volna a záróvonal átlépéséért az Orosz Nagydíjon?

Hamilton büntetést érdemelt volna a záróvonal átlépéséért az Orosz Nagydíjon?