Az F1-es szakértő kételkedik Hamilton kijelentésében Verstappenről

Ted Kravitz meglepőnek találja Lewis Hamilton azon kijelentését, mely szerint a hétszeres bajnok a Red Bullban képes lenne legyőzni Max Verstappent.

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari, Sergio Perez, Red Bull Racing, Max Verstappen, Red Bull Racing, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Az idei évben Max Verstappen 19 győzelemmel mutatta meg, hogy jelenleg nincs kihívója a száguldó cirkuszban. A sikerei a saját tehetségén túl a Red Bullnak is köszönhető, amely messze a legjobb konstrukció jelenleg a Forma-1-ben.

Lewis Hamilton, aki egymaga hét világbajnoki címet gyűjtött eddig a sportágban, kijelentette, hogy ha azonos technika lenne alatta, akkor képes lenne ugyanazon a szinten teljesíteni, mint a holland klasszis. Erre reagált most az egyik Forma-1-es szakértő.

„Amit érdekesnek találtam ebben, és talán nem kellene meglepődnünk ezen, az az, hogy Hamilton úgy gondolja, hogy meg tudja verni Max Verstappent egy Red Bullban” – vélekedett Kravitz a 'Ted's Podbook' című adásban.

„Hamilton lehet az egyetlen pilóta, talán Fernando Alonsót és esetleg Charles Leclerc-t leszámítva, aki úgy érzi, hogy azonos autókban megverheti Max Verstappent?” – tette fel a költői kérdést a Forma-1 szakértője.

„Nagyon szeretném, persze, mindannyian szeretnénk látni ezt, nem igaz? Szívesen látnánk Hamiltont, Alonsót vagy Charles Leclerc-t Max Verstappen ellen, egyenlő autókban a két Red Bullal.”

Érdekes, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki arról beszél, hogy milyen lenne megnézni az említett pilótákat a Red Bullban a holland oldalán, ám az az összehasonlítási opció már kevésbé jön elő, amelyben Verstappennek kellene bizonyítania egy másik csapatban.

Persze ennek az az oka, hogy a mezőny messze legjobb autójából aligha fog a holland eligazolni, míg a bikások dominanciája miatt mellé talán odaszerződne valamelyik klasszis. A holland hazai pályáján pedig aligha lennének ők előnyben.

„És így ez soha nem fog megtörténni, ugye? Mert Christian Horner és Helmut Marko azt mondja, hogy nem lesz két egyes számú versenyzőnk egy csapatban. Ez nem működik. De azért álmodozhatunk, nem igaz? Álmodozhatunk.”

Eközben Perez megjelölte azt a területet, ahol szerinte elment a 2023-as idénye. Ennek értelmében lesz egy fontos feladata a 2024-es idényre készülve a mexikóinak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff a „sportszerű” Leclerc-t méltatta amiért „nem húzta be a kéziféket” Abu-Dzabiban
Következő cikk Horner: 2021 bebizonyította, hogy a mi sikerünket sem garantálja semmi

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország