Forma-1 Miami Nagydíj

Az F1-es szakértő ezzel az egyszerű szabályváltoztatással dobná fel a futamokat

Az unalmasra sikerült bakui futamot követően többen is elkezdtek komolyabban aggódni amiatt, hogy a Red Bull dominanciája és a 2023-as autók tulajdonságai következtében talán nem a jó irányba tart a széria.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, makes a pit stop

A Sky F1 szakértője és a korábbi F1-es pilóta, Karun Chandhok azonban előállt egy egyszerű módosítással, ami szerinte extra színt vihetne a versenyekbe, nagyobb izgalmakat kreálva minden helyszínen.

Ugyan a Miami Nagydíjon az idei eddigi legtöbb előzést láthattuk, és voltak ígéretes párharcok is, a mezőny legnagyobb része így is csak egyszer állt ki kereket cserélni. Az egykiállásos futamok pedig többnyire már megszokottá váltak az utóbbi években, és a Pirelli abroncsait is úgy tervezik meg, hogy azok ne kopjanak drasztikus mértékben.

A szabályokban pedig szerepel egy olyan kitétel is, hogy egy száraz körülmények között zajló viadal során legalább egy kerékcserét kötelező végrehajtani, és összességében két különböző keveréket muszáj feltenni az autóra a versenytáv ideje alatt.

Chandhok viszont amondó, hogy mi lenne, ha a versenyeken mindhárom keveréket, tehát a lágyat, a közepeset és a keményet is fel kéne tenni a pilótáknak legalább egyszer. Szerinte ez egy extra változót jelentene, és így a taktikai sokszínűség is nagyobb lehetne.

Ti miként látjátok a kérdést, jó lenne, ha kötelezővé tennék mindhárom keverék használatát a futamokon? Vagy ezzel még inkább megkötnék a csapatok kezét a választható stratégiák terén?

Így állnak a csapaton belüli időmérős párharcok az első öt futamot követően.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: A Ferrari legnagyobb problémája Leclerc és Sainz
Következő cikk „Nem láttuk az adatokból, de végig Kiminek volt igaza” – Alfa Romeo-menedzser

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország