Az F1-es rajtrácslányok korszakának annyi?!

A Forma-1 új tulajdonosai azt fontolgatják, hogy a jövőben nem állnak majd lányok a rajtrácson a versenyzők rajtszámait tartva. Az ötlet vegyes fogadtatásban részesülhet.

Mindannyian emlékszünk még rá, hogy a 2015-ös Monacói Nagydíjon a szervezők olyan "őrült" ötlettel álltak elő, miszerint a rajtrácslányokat rajtrácsfiúkra cserélték.  

Akkor nagy felháborodás volt a paddock-ban, és Sebastian Vettel elsők között kritizálta az újítást, ugyanis a németnek nagyon nem tetszett, hogy a fiatal fiúk hátsóját kell néznie az autóban ülve. A lányok azonban nem csak a versenyzőknek, de a szurkolóknak is hiányoztak - derült ki a visszajelzésekből a közösségi médiában. 

A WEC szintén elöljáró ebben a tekintetben, ugyanis ők már búcsút intettek a rajtrácslányoknak.

A Forma-1 új vezetése, most hasonló ötleten gondolkodik. Ross Brawn az F1 sportigazgatója nem csak a fejlesztésekért és a technikai döntésekért felel, de ebben a kérdésben is kifejtette véleményét a BBC rádióban: "A mód, ahogy a nőket a reklámokban megjelentetik egy elég kényes téma. Jelenleg ezt nagyon alaposan megvizsgáljuk. Sokan azt mondják, hogy a rajtrácslányok a hagyományokhoz tartoznak. Míg mások szerint ez a koncepció egy kicsit idejétmúlt. Mi is körbejárjuk a témát."

A Forma-1 ügyvezető igazgatója, Chase Carey hozzátette: "Minden tisztelettel megjegyezném, hogy az előttem lévő lista, mely felsorolja azon pontokat, amikkel foglalkoznom kell, nem éppen a rajtrácslányok kérdésével kezdődik. Azonban el kell döntenünk, hogy ez egy múltbéli maradvány-e. Továbbá, ez vajon a jövőbeni Forma-1 része kell, hogy legyen? Szeretnénk annyi álláspontot megvizsgálni, amennyit csak lehet, hogy a sport számára megfelelő döntést hozhassunk."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa Motorsport.com hírek