Az F1-es rajongók meglepő csapatot hoztak ki a Red Bull 2024-es kihívójának – vagy mégsem?

Most már hivatalosan is 2024-et írunk, így elmondható, hogy egyre közelebb kerülünk az új Forma–1-es idény kezdetéhez. A téli időszak azonban még egyértelműen az esélylatolgatásról szól, így a RacingNews365 olvasói is leadták szavazatukat.

Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, poleman Max Verstappen, Red Bull Racing, Oscar Piastri, McLaren

Az egyik legolvasottabb F1-es portál pedig szintén arra volt kíváncsi, hogy mely istálló lehet majd a legnagyobb kihívója a Red Bullnak és Max Verstappennek az új szezonban. A választási lehetőségek között négy alakulat szerepelt: a Mercedes, a Ferrari, a McLaren és az Aston Martin.

Mindez pedig nem véletlen, hiszen 2023-ban ez a négy csapat váltogatta egymást a Red Bull mögött, és szinte pályáról pályára változott, hogy éppen kik csatáztak a dobogós helyekért és a komoly pontszerzésért.

Ha viszont megnézzük a szavazás végeredményét, akkor az sokak számára talán meglepetést is okozhat, hiszen a RacingNews365 olvasói szerint bizony a McLaren lesz majd a bikások legkomolyabb ellenfele idén, ráadásul nem is kis különbséggel előzték meg a többieket.

A szavazók több mint 50 százaléka gondolta ugyanis úgy, hogy a wokingiaknak van a legnagyobb esélye arra, hogy a Red Bull nyomába eredjenek, miközben a Ferrari csak 24, a Mercedes pedig 20 százalékot ért el. Az Aston Martinról eközben csak kevesen gondolják úgy, hogy esélyesek lehetnek 2024-ben.

A végeredmény megítélése persze csak nézőpont kérdése, hiszen Lando Norrisék tényleg hatalmasat fejlődtek az előző idény során, és látszólag minden kezd összeállni náluk, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ők eredjenek Verstappenék nyomába.

Az viszont valóban meglepő lehet, hogy eközben a Ferrarit és a Mercedest jóval kevesebben gondolják komoly kihívónak, főleg annak fényében, hogyan alakult a mi szavazásunk ugyanebben a témában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A barátnőjével indította az újévet George Russell
Következő cikk Alonso DTM-autót vett magának, majd tesztelte is – de mi áll a háttérben?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország