Az F1-es pilóták is elítélték Corberi „elfogadhatatlan” viselkedését

A csütörtöki sajtótájékoztatón a pilóták is elítélték a múltheti gokartos botrány főszereplőjének, Luca Corberinek a viselkedését, akinek tegnap el is vették a versenyzői engedélyét.

Luca Corberi nagy botrányt okozott a múlthétvégi FIA nemzetközi gokartbajnokság futamán Lonatóban, miután először egy lökhárítóval próbáltam megdobni a riválisát, majd verekedést robbantott ki a paddockban.

Az FIA is megindította a saját vizsgálatát, a gokartszövetség elnöke, Felipe Massa pedig elmondta, hogy a tetteiknek következménye lesz. Az olasz motorsportszövetség, az ACI szintén elindította a saját vizsgálatát.

A csütörtöki napon be is jelentették, hogy felfüggesztették Luca Corberi versenyzőengedélyét, de a verekedésben részt vevő apját, Marcót is megbüntették, és elvették a lonato-i pálya engedélyét, amelynek ő a tulajdonosa.

Corberi korábban több jelenlegi Forma-1-es pilótával is versenyzett karrierje során, de ők ennek ellenére kritikusak voltak a tetteivel szemben.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Max Verstappen azt nyilatkozta, hogy „szerintem elég egyértelmű, hogy senki nem akarja, hogy ilyesmi történjen. Elég veszélyes is volt. Viták mindig vannak a sportban, szerintem ez normális, de igyekezzünk ezt beszélgetésekben lerendezni.”

„Szerintem mindenki láthatta, hogy ez elfogadhatatlan volt. Ő maga azt hiszem azt mondta, hogy felhagy a versenyzéssel, szóval meglátjuk, mi fog történni.”

A Williams pilótája, George Russell egyetértett Verstappennel: „Először is, saját magát is elképesztően veszélyes helyzetbe sodorta. A pályának azon a pontján a még versenyző pilótákat is veszélyezteti. Ami pedig a paddockban történt, az szerintem az élet bármelyik részében elfogadhatatlan.”

 

„A motorsport tele van szenvedéllyel, de nincs mentség erre a viselkedésre, szóval én bízok abban, hogy az FIA meghozza a megfelelő lépéseket.”

Lance Stroll, Corberi egyik korábbi riválisa hozzátette: „szerintem teljesen kikelt magából. Az ilyen viselkedést nem lehet tolerálni ebben a sport. Ez egyszerűen egy rossz példa a fiatalok számára. Keményen harcolunk a pályán, semmi szükség az erőszakra azon kívül.”

„Én így látom, és hiszek abban, hogy az FIA-nak keményen meg kell büntetnie a tetteit.”

Hamilton nem támogatja az új brazil pályát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Schumacher első Ferraris bajnoki címe: „Karrierem legszebb pillanata”
Következő cikk Ricciardo hisz a Red Bull-Renault kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország