Az F1-es Monacói Nagydíj magyar időrendje: csütörtökön FP1 és FP2

Egy több mint különleges versenyhétvége következik a Forma-1-ben, amikor a csapatok már csütörtökön pályára fognak gurulni Monacóban.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Ez már az 1003. nagydíja lesz a Forma-1-nek. Monaco pedig az egyik legfontosabb és legrégebbi helyszíne a naptárnak, még akkor is, ha ritkán láthatunk rajta jó futamokat, hiszen nincs még egy olyan pálya, ahol nehezebb lenne az előzés, mint a hercegségben. Monacónak azonban helye van a naptárban, és a legendás nagydíj megrendezése nélkül már nem lenne ugyanolyan a sport.

Még több F1 hír:

A versenyzők is egyfajta „unikornisként” tekintenek az utcai versenypályára, ahol még mindig Ayrton Senna nevéhez fűződik a legnagyobb rekord, hiszen a brazil rekordernél senki sem tudott több futamgyőzelmet szerezni Monacóban: 1987, 1989, 1990, 1991, 1992, 1993. A második helyen szintén egy nagy név szerepel Graham Hill személyében, aki 1963 és 1969 között 5 Monacói Nagydíjat nyert meg, akárcsak Michael Schumacher 1994 és 2001 között.

A legeredményesebbek között van még Alain Prost négy győzelemmel, és Stirling Moss, Jackie Stewart, valamint Nico Rosberg három sikerrel. Az aktív versenyzők közül Kimi Raikkonen és Daniel Ricciardo egyszer, míg Lewis Hamilton és Sebastian Vettel kétszer győzött.

Ha pedig a csapatokat nézzük, akkor a McLarennek már 15 sikere van, bár legutóbb több mint 10 éve nyertek Monacóban. A Ferrari 10 győzelemmel a második, akik 2017-ben egy igen nagy negatív szériát szakítottak meg, hiszen azelőtt csak 2001-ben voltak elsők.

A Monacói Nagydíj különlegessége, hogy a médianapot nem csütörtökön, hanem már szerdán megtartják, hiszen csütörtökön pályára gurul a mezőny. Pénteken a rajongóké a főszerep, míg szombaton és vasárnap ugyanaz a program várja a Forma-1 résztvevőit, mint általában.

A 2019-es Monacói Nagydíj időrendje

Első szabadedzés Csütörtök 11:00-12:30
Második szabadedzés Csütörtök 15:00-16:30
Harmadik szabadedzés Szombat 12:00-13:00
Időmérő Szombat 15:00-16:00
Futam Vasárnap 15:10

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es csapatok óriási bakot lőhetnek 2021-re
Következő cikk Palik László-Wéber Gábor párost akar a nép a Forma-1-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország