Az F1-es lista, ahol Sargeant az első és Verstappen az utolsó
Ha összességében nézünk egy Forma–1-es szezont, akkor alapvetően csak egyetlen lista vagy tabella van, amely igazán számít: az egyéni bajnokság sorrendje. Más módja is van azonban annak, hogy „világbajnok” legyen az ember. Lássuk, ki okozta csapatának a legnagyobb pénzügyi károkat a baleseteivel.
Ez egy olyan lista, amelyen értelemszerűen egyetlen pilóta sem szeretne az élen végezni, mivel az azt jelenti, hogy a csapatának bizony sok pénzt kellett arra áldoznia, hogy kijavítsák az autón keletkezett károkat.
Nem meglepő módon viszont az amerikai Logan Sargeant volt az, aki a legtöbbször törte össze az autóját 2023-ban, és ezzel összesen megközelítőleg 4,3 millió dollárnyi kárt halmozott fel. A Williams versenyzőjének az idény során több kisebb-nagyobb incidense is volt, a legsúlyosabbak pedig vélhetően Zandvoortban és Japánban történtek.
Az istálló az év során arról is beszélt, hogy Sargeant autótörései miatt még a 2024-es fejlesztési munkájukon is módosítani kellett, hiszen a folyamatos javítások sok pénzt vittek el. A lista második helyén eközben a Ferrari spanyolja, Carlos Sainz végzett, aki elsősorban a balszerencsés Las Vegas-i incidens és az Abu-Dzabiban történt balesete miatt került 3,6 millióba csapatának.
A képzeletbeli dobogó harmadik foka pedig Sergio Perezé, aki főként a Monacói Nagydíj időmérőjén történt komoly falazás révén szedett össze 3,2 millió dollárnyi kárt. Azt viszont érdemes megjegyezni a lista kapcsán, hogy az egyáltalán nem hivatalos és ezek csupán becsült összegek, így könnyen előfordulhat, hogy messze vannak a valóságtól.
Amennyiben viszont hihetünk neki, akkor az is világos, hogy a háromszoros bajnokká váló Max Verstappen volt az, aki a leginkább vigyázni tudott az autójára 2023-ban, hiszen a holland elvileg csak 345 ezer dollárnyi kárt szedett össze a 22 viadal során.
A Red Bull-os mellett egyébként még négy versenyzőnek sikerült egymillió alatt tartani a balesetekből származó kiadásokat. A Mercedes két pilótája, Fernando Alonso és Valtteri Bottas is jól vizsgázott tehát ezen a téren.
Ugyan nemsokára még csak a 2024-es idény következik majd, de a pilótapiac terén a fókuszpontot már 2025 jelenti.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.