Az F1-es költségsapka még az AlphaTauri lehetőségeire is hatással lesz

Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost szerint még nekik is óvatosnak kell majd lenniük a 2022-es Forma-1-es szezonban a költségsapka méretének csökkenése miatt.

Franz Tost, Team Principal, AlphaTauri

FIA

A Forma-1-es költségsapka második évében, 2022-ben annak mérete az eredeti 145 millió dollárról 140 millió csökken, de ahogyan arról korábban mi is írtunk, a sprintfutamok és a naptár méretéből eredő engedmények miatt a végleges összes ismét 145 millió dollár körül alakul.

A fiókcsapatok, mint az AlphaTauri vagy a Haas, másképpen számolják ezt az összeget, ugyanis ők az autók több komponensét is „készen” vásárolják a Red Bulltól, illetve a Ferraritól, az elemek számától függően pedig az FIA egy minden csapatra vonatkozóan egyedileg kalkulált összeggel csökkenti a költségvetésük végleges méretét.

Az AlphaTauri 2020-as és 2021-es fejlődését is az alapozta meg, hogy 2000-es évek középhez hasonlóan ismét rengeteg alkatrészt vásárolnak az anyacsapattól – 2021-ben a 19-es RB hátsó tengelyét és a 2020-as Red Bull első tengelyét használták

Erre részben a Haas által meghonosított finanszírozási forma kényszerítette rá őket azzal, hogy az amerikai alakulat kevesebb pénzből és kisebb erőbefektetéssel nagyobb sikereket ért el a Red Bull utánpótláscsapatánál, különösen 2018-ban, amikor a ma már elképzelhetetlennek tűnő 5. helyet szerezték meg a konstruktőri bajnokságban.

Még több F1 hír:

A technikai szabályváltozás miatt az AlphaTauri még nem tudja nyomott áron átvenni a Red Bull előző évi elemeit, a csapatfőnök Franz Tost szerint pedig az extra költekezés és az alacsonyabb költségplafon még az ő dolgukat is megnehezíti.

„Szerintem az idei lesz a mi szempontunkból a legnehezebb szezonunk a költségsapkát illetően” – idézi a rutinos osztrák szakembert a RaceFans. „2021-ben még messze a költségsapka alatt tudtunk maradni, nem is voltak problémáink.”

„2022-ben azonban azzal, hogy a plafon 140 millió dollárra csökkent, és új alkatrészeket kell vennünk a Red Bull Technology-tól, mi is elérjük a költségvetési limitet. Az említett okok miatt az első pillanattól kezdve ügyesen kell számolnunk, mert ebből a helyzetből még kellemetlen meglepetések érhetnek minket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Véres plüss kutyát küldtek az F1 vezérigazgatójának állatjogi aktivisták
Következő cikk Marko: a Verstappen-Hamilton csata drámaibb volt, mint a Lauda-Hunt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország