Forma-1 Amerikai Nagydíj

Az F1-es időmérős párharcok állása – döntetlen a Mercedesnél, nyílik az olló a Ferrarinál

Az Amerikai Nagydíj időmérő edzése után ismét összegyűjtöttük, hogy hogyan állnak a csapattársak egymás ellen az időmérőkön, és míg a Mercedesnél továbbra is nagyon kiegyenlített az állás, addig a Ferrarinál kezd ellépni az egyik versenyző.

Charles Leclerc, Ferrari SF-23, Carlos Sainz, Ferrari SF-23

A múlt hétvégén már a 18. nagydíjat rendezték a 22 versenyhétvégéből álló szezonban, de a Mercedesnél továbbra sem bír egymással a két versenyző egy körön: Russell és Hamilton 9-9-re áll, a középértéket vizsgálva 20 ezredmásodperc Russell előnye.

A Ferrarinál eközben Leclerc kezd ellépni a csapattársától: azzal, hogy az elmúlt három időmérőn a monacói megverte Sainzot, már 11-7-re vezet, a különbség viszont alig több, mint egy tized.

Még több F1 hír:

A Red Bull, Aston Martin, Williams hármasnál továbbra is hatalmas a különbség, Albon pedig még mindig veretlen Sargeant ellen, hiába szerezte meg első pontját vasárnap az amerikai újonc – a pontos állások alább tekinthetők meg.

Eközben a Mercedes és Hamilton reagált a kizárásra, míg a pontverseny állását itt tekinthetitek meg.

 

Állás

Középérték (mp)

Albon – Sargeant

18-0

0,581

Cunoda – Ricciardo

2-1

0,277

Hülkenberg – Magnussen

12-6

0,275

Alonso – Stroll

16-2

0,472

Bottas – Csou

11-7

0,058

Norris – Piastri

13-5

0,243

Gasly – Ocon

11-7

0,071

Russell – Hamilton

9-9

0,020

Leclerc – Sainz

11-7

0,133

Verstappen – Perez

16-2

0,557

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: „A bokszból rajtolsz, majd a nyolcadik helyen vagy, aztán… ez kemény”
Következő cikk Sargeant: „Csodálatos”, hogy megszereztem az első F1-es pontomat

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország