Abiteboul: az F1 többet is tehetne a sportágon kívül

A 2020-as leállás során sok csapat próbálta magát hasznossá tenni egyéb területeken. Például sokan segítettek be az orvosi lélegeztetőgépek gyártásába. Ennek fényében a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul szerint az istállóknak jobban ki kéne venniük a részüket az F1-en kívüli, „nagyobb célok” eléréséből is.

The drivers stand for the national anthem prior to the start

The drivers stand for the national anthem prior to the start

Mark Sutton / Motorsport Images

Egy korábbi sajtókonferencia folyamán a francia a következőket mondta a téma kapcsán: „Azon tűnődöm, hogy a jövőben nem kellene-e kötelezővé tenni, hogy az időnk, a forrásaink és a létesítményeink egy részét nemesebb célokra fordítsuk, másfajta célokra, az F1-en kívül.”

Abiteboul szerint ez a kötelezettségvállalás több okból is fontos lenne. „Őszintén szólva, ha nem köteleznek rá minket, akkor attól félek, hogy egyszerűen csak nagyon ritkán vagy bizonyos helyzetekben tennénk meg.”

Még több F1 hír:

Szerinte a Forma–1-es csapatok hatékonyságát, tudását és erejét nemcsak az autók gyorsabbnál gyorsabbá tételére kéne felhasználni, de a világunk jobbá tételére is, és ki kellene hangsúlyozni a társadalmi-politikai projekteket is, mint például amilyen a „We Race as One” is volt idén.

„Az a jó és a rossz is az F1-ben, hogy kiváló létesítményeink, embereink és képességeink vannak, de még lehetne sorolni. Mi viszont csak arra koncentrálunk, hogy gyors autókat építsünk, és bármi egyéb dolog csak hátrányosan hatna erre.”

„Ebben a speciális helyzetben viszont, amikor a világ megállt egy időre, csinálhattunk valami mást is, és ezzel meg tudtuk mutatni, hogy mire is vagyunk képesek valójában” – érvelt Abiteboul.

Marko tudni véli, mikor kezdődtek Vettel igazi gondjai

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Így elmélkedtek a szezon legjobb és legrosszabb pillanatairól Hollandiában
Következő cikk Mick Schumacher erre sohasem gondolt volna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország