Az F1-es csapatok nem örülnek, hogy az FIA meglepetésszerűen adta ki a naptárat
A Forma–1 még kedden tette közzé a jövő évi versenynaptárat, de a csapatok a hírek szerint ennek annyira nem örültek, mivel az FIA állítólag a saját szakállára tette mindezt, és a bejelentés váratlan volt.

A rekordhosszú, 24 futamosra tervezett programban több duplaforduló, valamint két triplahétvége is szerepel, melyek közül az egyiket az amerikai kontinensen rendezik, a csapatok pedig ebbe még formálisan nem egyeztek bele.
A The Guardian információi szerint a versenynaptár közzétételére eredetileg szeptember 23-án került volna sor, az FIA azonban egyoldalúan úgy döntött, hogy ezt nem várja meg, miután kedden összeült a Motorsport Világtanács, és ratifikálták a programot. A csapatokat azonban a bejelentésről nem értesítették előzetesen.
Ez pedig nem igazán tetszett nekik, mivel korábban mindig követték a megszokott procedúrákat, most viszont az FIA elnöke, Mohammed ben Szulajem elébe ment a dolgoknak.
Emellett arról is szó van, hogy a Forma–1 egy külön közleményt akart kiadni arról, hogy szerződést hosszabbítottak Monacóval, amit végül meg is tettek, de már csak azok után, hogy a naptár napvilágra került, és abból az is kiderült, hogy mikor rendezik a jövő évi Monacói Nagydíjat.
Végül pedig a média tagjai sem voltak túlzottan elragadtatva a naptár kiadásának időzítésétől, mivel a sport utazó riporterei és egyéb munkatársai általában előre szoktak egyeztetni a helyi hotelekkel és szálláshelyekkel a költségekről.
A hirtelen publikálás miatt azonban így olyan hoteleket vagy vendégházakat kell választaniuk, melyek már az F1-es versenyek tudatában szándékosan megemelték az áraikat, ez pedig nyilván nincs annyira az ínyükre.
Ezek alapján úgy tűnik tehát, hogy az F1 és az FIA között nem feltétlenül a legjobb az összhang az új elnök megérkezése óta, aki sok esetben a saját kezébe vette az irányítást, és olykor eltér a már megszokott protokolltól is.
Steiner szerint a rajongók imádnák ezt a pilótapárost a Haasnál
Binotto: Több győzelmet várok Leclerc-től és Sainztól!
Az IndyCar-pilóta egy álma vált valóra azzal, hogy vezethette a McLaren autóját Barcelonában
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.