Az F1-es csapatok frusztráltak az elhúzódó gumi-ügy miatt

Több F1-es csapat is kifejezte frusztrációját amiatt, hogy ilyen sokáig kell várni arra, hogy a 2019-es vagy a 2020-as konstrukciójú Pirellit fogják használni a következő szezonban.

Pirelli technicians work on some tyres

Pirelli technicians work on some tyres

Andy Hone / Motorsport Images

A Pirelli hosszú időn át tesztelte a 2020-as évre tervezett F1-es gumikat. A versenyzők kérései miatt még egy extra tesztet is be kellett iktatniuk Barcelonában a Japán Nagydíj hetében, amire az FIA zöld utat adott Jean Todt vezetésével.

Még több F1 hír:

Az Amerikai Nagydíjon pedig minden mezőnyben szereplőnek lehetősége volt arra, hogy kipróbálja ezeket az új abroncsokat. A visszajelzések nagyon rosszak voltak, és most úgy áll a helyzet, hogy lehetséges, jövőre is az idei gumik lesznek munkában.

Ha a helyzet nem változik az évadzárót követő utolsó teszten, akkor az FIA szavazást ír ki a gumikról. Ebben az esetben a többség fog dönteni. A Pirelli sem boldog, és noha hajlandó elengedni a 2020-as gumicsaládot, aminek a kifejlesztése sok időbe és pénzbe került, azt mondják, hogy Abu Dhabi egy sokkal relevánsabb tesztet fogunk látni.

Ha 7 vagy több csapat fog ragaszkodni a 2019-es gumikhoz, akkor az új konstrukció a „kukában” landol. Miután 2021-től teljesen más szabályok lesznek érvényben, kezdve a 18 colos kerekekkel, ezeket a 2020-as gumikat már nem tudnák máskor felhasználni.

Jean Alesi tests the new Pirelli 18 inch tyres for next seasons F2 Car

Jean Alesi tests the new Pirelli 18 inch tyres for next seasons F2 Car

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

A középcsapatok azt gondolják, ők sokkal nehezebb tudnak alkalmazkodni a kései változtatáshoz. A Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer is erről beszélt a Motorsport.com-nak. „Nem véletlenül van megadva a szeptemberi határidő. Egyértelműségre van szükségünk a gumi konstrukcióját illetően, ugyanis ez nagy hatással van a teljes fejlesztésünkre. Sajnos a hozzánk hasonló kisebb csapatok nem tudnak olyan gyorsan reagálni a kései változtatásokra, tehát ebből mi rosszul jövünk ki.”

„Egyrészt az FIA és a jogtulajdonos közelebbi és jobb versenyzést akar, de másrészt ilyen dolgokat csinálnak, ami csak még jobban szétszakítja a mezőnyt. Még nincsenek meg a szélcsatornás gumijaink, így a tavalyit kell használnunk. Ilyen szempontból ez egy egyenlő játszma, de ahogy megkapjuk az új gumikat, rögtön lemaradunk, mivel a nagyobb csapatok gyorsabban reagálnak.”

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur is egyetértett Szafnauerrel abban, hogy a késlekedés nem segít nekik. „Kicsit félek amiatt, hogy várnunk kell az autó aerodinamikai definíciójára, mert a gumik formája más. Ez nem könnyű számunkra.” – kezdte a csapatfőnök a Motorsport.com-nak.

„Meg tudom érteni a Pirelli helyzetét, hatalmas munkát végeztek el, de nekik is meg kell érteniük a mi oldalunkat – nekünk kell meghoznunk a döntést. Jelenlegi állás szerint a 2020-as specifikációt használjuk jövőre, ezért ezen dolgozunk.”

A Mercedes technikai igazgatója, James Allison elismerte, hogy még a német istálló szempontjából is kellemetlenséget jelent a gumik területén lévő bizonytalanság. „Azt gondolom, elég érdekes ez a folyamat. Szokatlan döntések sorozata miatt vagyunk most ebben a helyzetben, de meglehetősen nyugodtak vagyunk azt illetően, hogy milyen irányba fog haladni a dolog. Néhányszor teszteltük a gumit, és szerintem bármelyik utat is választjuk, minden rendben lesz.”

 

„Viszont egy kis kellemetlenséget jelent, hogy idáig kell várnunk, és nem tudjuk, hogy a gumi aerodinamikai formája milyen lesz. De ez a helyzet mindenki számára ugyanolyan.” - tette hozzá a Mercedes szakembere, aki ugyancsak nem túl elégedett.


Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit, amit a következő héten is használni fognak a csapatok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma 8 éve köszönt el a Forma-1-től Barrichello, az „örökifjú” brazil
Következő cikk Hamilton rengeteget kérdez a stratégiáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország