Az F1-es csapatok felelősnek érzik magukat a pontozási szabályok pontatlan megfogalmazása miatt
A tavalyi Belga Nagydíj kálváriáját követően új szabályrendszer lépett életbe, ami a rövidített futamok pontozását illeti. Ennek ellenére az idei szuzukai futam újabb vitákat generált a szabály megfogalmazásával kapcsolatban, amit az FIA szó szerint értelmezett.

Furcsa körülmények között avatták kétszeres világbajnokká Max Verstappent a piros zászlóval, szakadó esővel és biztonsági autós fázisokkal tarkított Japán Nagydíjon, de azt még maga a pilóta sem tudta a futam utáni interjúban, hogy matematikailag is biztosította a sikert.
A száguldó cirkusz mezőnye a tervezett versenytáv mindössze 52 százalékát teljesítette Szuzukában, miután a rajt után csupán két kört tettek meg az elképesztően vizes aszfaltcsíkon, majd Carlos Sainz balesete, valamint az egyre hevesebb esőzés miatt félbeszakították a versenyt.
A 2021-es Belga Nagydíj eseményeit követően a szabályalkotók úgy döntöttek, hogy a rövidebb futamokért kevesebb pontot osztanak majd, így pedig Verstappen egy ponttal még lemaradt volna a második vb-cím megszerzéséről.
Az FIA azonban szigorúan, szó szerint értelmezte a szöveget, és mivel a futamnak nem a piros zászló vetett véget, hanem a kockás zászló intette le a pilótákat, teljes pontszámot osztottak a rövidebb versenytáv ellenére.
Mindez azt jelentette, hogy amikor Charles Leclerc öt másodperces büntetést kapott jogosulatlan előny szerzéséért egy kanyar átvágását követően, a harmadik helyre esett vissza a végső sorrendben, Max Verstappen pedig behozhatatlan előnyre tett szert a bajnoki tabella élén.
A Forma-1-es csapatok egyetértenek abban, hogy az FIA helyesen hajtotta végre a szabályokat, ugyanakkor abban is konszenzus született, hogy a módosított szabályzatnak nem célja az ilyen körülmények között véget érő futam realizálása.
Alan Permane, az Alpine sportigazgatója, aki más csaptok képviselőivel és az FIA közösen dolgozott a 2022-re módosítok szabályok véglegesítésén, elmondta, azok célja az volt, hogy a versenyzők ne kaphassanak teljes pontszámot, ha csak néhány kört teljesítettek.
„Őszintén meg kell mondanom, hogy a többiekkel együtt közreműködtem a szabályzat megírásában, és tudjuk, hogy mi a célja. A tavalyi spái versenyt nem lehetett folytatni, de azt hiszem, talán kicsit túlzásba vittük, hogy most szó szerint értelmeztük a szabályt, szóval talán módosítanunk kell rajta.“
„A versenyirányítás azt tette, amit a szövegezés szigorúan megkövetel, de nem vagyok benne biztos, hogy ez az előzetes szándékainknak megfelel“ - ismerte el Permane.
A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl úgy véli, az istállóknak kell vállalniuk a felelősséget azért, amiért nem volt kristálytisztán megfogalmazva a szabályzat.
„Felelősnek érzem magam ezért, mert minden télen elvégzünk egy felülvizsgálatot, és ilyenkor minden csapatnak lehetősége van arra, hogy felhozza azokat a pontokat, amelyek nem egyértelműek“ - mondta Seidl.
„Még nem vizsgáltuk meg a csapattal a részleteket, hogy pontosan milyen kiskapu okozta ezt az értelmezést, de egyértelműen figyelmen kívül hagytunk valamit. Mindannyiunk felelőssége, hogy a következő holtszezonban bezárjuk ezeket a kiskapukat, ha maradtak, és kiszűrjük az eltérő értelmezési lehetőségeket“ - tette hozzá a német.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.