Az F1 adatai ellentmondanak a sorozat állítólagos közösségi médiás „krízisének”

Nemrég jelent meg egy átfogó tanulmány a Forma–1 kapcsán arról, hogy az utóbbi évben jelentősen visszaesett a sorozat iránti érdeklődés a közösségi médiában. Most azonban maga az F1 szolgáltatott adatokat a témában, melyek látszólag teljesen ellentmondanak az eredményeknek.

Lance Stroll, Aston Martin AMR23, Nico Hulkenberg, Haas VF-23, Pierre Gasly, Alpine A523

A tegnapi nap folyamán mi is megírtuk, hogy a Buzz Radar tanulmányt készített a királykategória közösségi médiás érdeklődése kapcsán, az eredmények pedig eléggé lehangolóak voltak, hiszen az idei szezonban látott Red Bull-dominancia jelentősen rányomta a bélyegét a sport izgalmaira.

A részletekbe most nem mennénk újra bele, aki kíváncsi az összefoglalóra, itt megtalálja azt. A Forma–1 most azonban a saját adataival igyekezett rácáfolni az eredményekre, és ezt a RacingNews 365-tel osztották meg.

Az F1 saját házon belüli adatai szerint a FOM csatornáinak növekedése majdnem nyolcszorosa (757%) annak a 3,7 milliónak, amit a Buzz Radar állít. 2023 második negyedévében, vagyis áprilistól június végéig az F1 által birtokolt csatornák a második legnagyobb növekedést érték el a követők terén a nagy sportligák között.

Egyedül csak a spanyol La Liga tudta őket megelőzni. Eközben az F1 által mért közösségi médiás aktivitás, melyet lájkokban, kommentekben és megosztásokban mérnek, négy százalékot javult az idei évben a tavalyihoz képest. Ezek alapján tehát a helyzet közel sem olyan súlyos, mint azt a Buzz Radar állítja.

Az persze ettől függetlenül biztos, hogy a Forma–1 idén kevésbé izgalmas, mint az előző két évben, ha csupán az élen zajló küzdelmet vesszük alapul, a Red Bull mögött viszont egyre jobb csatát láthatunk, és persze nem tudhatjuk, mit hoz a következő szezon.

Ami viszont biztos, hogy az Aston Martin csapata pénzügyileg nem jött ki jól a tavalyi szezonból.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: ez jelenti a Red Bull dominanciájának alapját
Következő cikk Ekkor tudja meg Ricciardo, hogy mikor térhet vissza az F1-es mezőnybe

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország