Az F1 31 pontja: szigorúbb telemetria és rádiózás 2016-tól?!

Az F1 31 pontja: szigorúbb telemetria és rádiózás 2016-tól?!

A Nemzetközi Automobil Szövetség és a döntnökök azon ügyködnek, hogy megnehezítsék a versenyzők dolgát, és újabb terveket szőttek ennek megvalósítására.

A Belga Nagydíjtól kezdve a versenyzők magukra maradnak a rajt előtt, nincs rádiózás erre vonatkozóan az utolsó 30 percben, nem szoftver segítségével állítják be a kuplung ideális fogáspontját. 2016-tól tovább szigorítanának, elsősorban a telemetria és a rádiózás területén. A cél, hogy minél nagyobb legyen a versenyzők felelőssége, saját kezükbe vegyék sorsukat, csökkenjen a külső segítség mértéke.

Az FIA közölte a csapatokkal, hogy vizsgálják a lehetséges megoldásokat arra vonatkozóan, miként korlátozzák a valós idejű adatforgalmat az autó és a boxutca között. A tervek szerint csak az autó üzemeltetéséhez szükséges, alapvető adatokat továbbíthatnák a kocsitól a mérnökökhöz, míg a megfigyelés (monitoring) céljából átvitt adatokat az autó memóriájában kellene tárolni, ahogy a nem létfontosságú adatforgalmat is.

Pérez a Ferrari helyében nem hosszabbított volna Kimivel, és elárulta, nagyon közel volt ahhoz, hogy 2014-től az...

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, 20 August 2015

A rádiózást illetően 31 pontot gyűjtöttek össze arra vonatokozóan, mit lehetne közölni a versenyzőkkel, írja a Motorsport.com.

1.Azt, ha kritikus probléma van kialakulóban, például defekt vagy sérülés.

2.Ha az ellenfél autójával akad gond.

3.Instrukció, hogy a versenyző menjen ki a pitbe abból a célból, hogy megjavítsák az autót, vagy álljon ki.

4.Pályabírói intézkedések közlése: sárga zászló, piros zászló, megszakított rajt, vagy ehhez hasonló intézkedések.

5.Vizes pálya, olaj, törmelékek bizonyos kanyarokban.

6.Instrukció, hogy cseréljen pozíciót másik versenyzővel.

7.Megerősítés arról, hogy hallották a versenyző üzenetét.

8.Köridő vagy szektoridő.

9.Ellenfél köridejére vonatkozó részletek.

10.Különbség egy ellenféllel szemben edzésen vagy futamon.

11."Nyomd keményen", "Most nyomd", "X ellen versenyzel", és hasonló üzenetek.

12.Segítség a forgalomra vonatkozóan edzésen vagy futamon.

13.Az autók közötti különbség időmérőn, hogy jobb pozíciót lehessen felvenni a tiszta kör érdekében.

14.A kiválasztott keverék a következő kerékcserére.

15.Mennyi kört tett meg az ellenfél egy szett abroncson a futam alatt.

16.Az ellenfél által használt abroncs.

17.Információ arra vonatkozóan, milyen stratégia van kilátásban az ellenfélnél.

18.Biztonsági autós „ablak”.

19.Csapattárs vagy ellenfél által elkövetett vétségek, vezetői hibák.

20.Lehet-e használni a DRS-t vagy sem.

21.Ha gond van esetleg a DRS-sel, és ennek kezelése.

22.Értesítés arról, hogy a következő kerékcserén állítanak az első szárnyon.

23.Olajellátással kapcsolatos infó.

24.Mikor kell kimenni a pitbe.

25.Emlékeztető arra vonatkozóan, hogy ügyeljen a fehér vonalakra, jelzésekre, mérlegelésre, amikor megérkezik vagy elhagyja a pitet.

26.Emlékeztetés a pálya határairól.

27.A versenyirányítás felől érkező üzenetek továbbítása.

28.Információ az autót ért sérülésről.

29.A hátralévő körök száma.

30.Az edzések alatt információk közlése, melyek tesztcélokat szolgálnak, mint például az aero feltérképezése.

31.Időjárásra vonatkozó infók.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING