Az ex-F1-es csapatfőnök szerint nem lenne túl bonyolult a visszatérés…

A Minardi F1-es csapatának korábbi csapatfőnöke, Paul Stoddart úgy véli, hogy a nemrégiben bejelentett szabályváltoztatások megkönnyíthetik a privát csapatok F1-be való bekerülését.

Az ex-F1-es csapatfőnök szerint nem lenne túl bonyolult a visszatérés…

A Minardi csapata 2005 végéig volt ott a Forma-1-es rajtrácson, az istállóval kapcsolatosan pedig a magyarok számára az egyik legfontosabb információ, hogy velük teljesítette egyetlen teljes Forma-1-es szezonját Baumgartner Zsolt 2004-ben, 2006-tól pedig a Red Bull vette át a csapatot, a Minardiból lett Toro Rosso, amely csapat ma AlphaTauri néven indul.

A Minardi korábbi csapatfőnöke, Paul Stoddart pedig a RaceFansnek adott interjút, aki a kétüléses autóival továbbra is fellelhető volt a Forma-1-es versenyhétévégéken, ezeket a kocsikat pedig nem egyszer Baumgartner Zsolt vezette – például a végül lefújt 2020-as Ausztrál Nagydíjon is Baumgartner körözhetett a kocsival.

Stoddart a RaceFans kérdésére elismerte, hogy a csapata eladása után is megfordult a fejében, hogy visszatérjen a Forma-1-be.

„Egyértelműen érdekes a jelenlegi helyzet, hiszen visszavágták a költségeket. Tehát ahol elszabadultak a költségek, ott csökkentettek ezeken, így szerintem sokkal ésszerűbbé váltak a költségek” – mondta a European Aviation főnöke.

Még több F1 hír:

Stoddart úgy véli, a közeljövőben meglehetősen nagy lehet annak az esélye, hogy több privátcsapat is érkezni fog a szériába. „Nem vagyok benne biztos, hogy erre már 22-ben sor kerül, de szerintem az F1 így elérhetővé válik több csapat számára is. Nagyon sok múlik azon is, hogy a 2025-2026 körül mit csinálnak a motorszabályok terén” – tette hozzá.

A korábbi csapatfőnök úgy véli, az elmúlt évek során jó néhány remek döntést hozott a Forma-1, közülük is kiemelte, hogy a sport vezérigazgatói posztjára Chase Carey helyett Stefano Domenicalit korábbi Ferrari-főnököt jelölték ki, mely szerinte „kiváló választás” volt.

Egy másik, nemrégiben meghozott döntésre is kitért Stoddart, mégpedig arra, hogy amennyiben egy istálló teljesen újként kíván beszánni, 200 millió dollárt kell fizetnie pluszban, hogy ne essenek el nagy pénztől a meglévő csapatok, amikor a bevételek szétosztásáról van szó. Az ex-Minardi-vezér szerint ez két opciót vetít előre:

„Gene Haasnak is döntést kell hoznia egy idő után, és az Alfa Romeo is meghozza a magáét, és akkor ezzel azt feltételezzük, hogy a Renault is folytatja a projektjét, amiről szintén nem vagyok meggyőződve. Ebből kifolyólag úgy vélem, a beszállni kívánó csapatok inkább megvásárolnak egy meglévőt, mert az kevesebb pénzből kijön, mint 200 millió dollár”

Gianmaria Bruni, Minardi Cosworth PS04B

Gianmaria Bruni, Minardi Cosworth PS04B

Fotó készítője: James Moy

„Amennyiben úgy döntenék, hogy újra be szeretnék szállni, biztosan kutatnám a lehetőségeket, hogy melyik csapatot tudom felvásárolni ahelyett, hogy újat indítanék, még annak ellenére is, hogy meg volnának a lehetőségeink, és a megfelelő szervezetünk” – mondta Stoddart, példaként pedig felhozta a Racing Pointot és a Williamset, akik szintén tulajdonosváltáson estek át nemrégiben.

Stoddart azt is elismerte, hogy az új szabályozások elgondolkodtatták annak kapcsán, hogy visszatérjen a Forma-1-be. A vaskos tapasztalattal rendelkező csapatfőnök úgy fogalmazott, el tudna képzelni egy olyan jellegű beszállást, mint amit a Haas véghez vitt:

„Már 90%-ban megvannak azok a dolgok, amire szükségünk lenne. Megvannak a létesítményeim, vannak kamionjaim, motorhome-jaim, és egy bizonyos mértékig a megfelelő mennyiségű emberem is megvan, aminek révén autót tudnánk készíteni. Ha a Haashoz hasonlóan egy csomó dolgot kiszervezünk, és egy 100-150 fős csapattal dolgozunk, azzal könnyedén tudnánk tenni a dolgunk”

Stoddart ugyanakkor elismerte, hogy az F1-es visszatérése jelentősen megzavarná a légiközlekedési iparban való érdekeltségeinek működését, de azt is kihangsúlyozta, hogy nagyon örülne egy visszatérésnek, és mindent beleadna, ha ez realizálódik.

Így módosulnak a szabályok a kétnapos imolai hétvégére.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Kemény kritikát fogalmazott meg Sainz a pályákkal kapcsolatban
Előző cikk

Kemény kritikát fogalmazott meg Sainz a pályákkal kapcsolatban

Következő cikk

Sürget a Red Bull, két héten belül döntés kell motorügyben!

Sürget a Red Bull, két héten belül döntés kell motorügyben!
Hozzászólások betöltése