Az év végére csalódásnak tűnik a Ferrari: Vettel sem tud mit kezdeni a Mercedesszel

Az év végére csalódásnak tűnik a Ferrari: Vettel sem tud mit kezdeni a Mercedesszel

Sebastian Vettel hozta a kötelezőt és harmadik lett Interlagosban, de esélye sem volt arra, hogy előrébb végezzen.

A Ferrari vakarhatja a fejét, és csak abban bízhat, hogy jövőre közelebb lesznek a Mercedeshez, mely továbbra is relatíve nagy fölénnyel rendelkezik.

Sebastian Vettel:

„Jó versenyünk volt, és abban reménykedtem, hogy talán a rajtnál tehetünk majd valamit, de lehetetlen volt. A rajt egyébként jó volt, de nem jobb, mint Nicóé vagy Lewisé.”

„Utána az első etap felénél azt gondoltam, talán tartani tudjuk velük a lépést, de elhúztak. El kell ismerni, hogy valamivel gyorsabbak voltak, és úgy mondanám, hogy a versenytempó terén itt valamivel közelebb voltunk, mint más pályákon. 1-2-3 tized, és volt olyan is, amikor talán gyorsabbak voltunk.”

„Összességében jónak érződött, de az biztos, hogy nem volt izgalmas, a senki földjén voltunk. Nem volt kivel harcolni. Remélhetőleg a következő versenyen közelebb lehetünk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING