Nosztalgia

Az év, amikor Rosberg legyőzte Hamiltont, és Alonso elképesztően nagyot bukott

4 esztendővel ezelőtt ezen a napon rendezték meg a 2016-os évadnyitó Ausztrál Nagydíjat, amit ha nem Nico Rosberg nyer meg, talán még mindig a Forma-1-ben lenne. A siker, mely ugyancsak kellett Lewis Hamilton legyőzőséhez.

Podium: race winner Nico Rosberg, Mercedes AMG F1, second place Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Sutton Images

2014-hez és 2015-höz hasonlóan 2016-ban is csak a két Mercedesnek volt esélye arra, hogy megnyerje a világbajnokságot a Forma-1-ben. Ekkor már igen feszült volt a légkör Lewis Hamilton és Nico Rosberg között.

Még több F1 hír:

Amikor éveken át csak a csapattársaknak van lehetősége arra, hogy címet nyerjenek, ez a forgatókönyv gyakorlatilag elkerülhetetlen. Rosberg a két elvesztett bajnoki párbaja után úgy döntött, hogy mindent a 2016-os szezonnak rendel alá.

Nico nagyon sok mindenen változtatott, és az összes tudását, tapasztalatát megpróbálta felhasználni Lewis ellen, ami végül működött, mert ha 5 ponttal is, de megnyerte a világbajnokságot, majd azzal a lendülettel vissza is vonult.

Rosberg enyhe túlzással az év első felében húzta be a címet, miután Ausztrália és Oroszország között nem volt legyőzője, addig Hamiltonnak a két második helye mellett becsúszott egy harmadik és hetedik pozíció is.

A szezon során Hamilton két, Rosberg csak egy alkalommal esett ki, mely szintén döntő jelentőséggel bírt, noha a brit kétszer is négyszer egymás után tudott nyerni, még az Osztrák és a Német, valamint az Amerikai és az Abu Dhabi Nagydíj között.

4 éve ezen a napon rendezték meg az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat, ami az F1 történetének 936. versenyhétvégéje volt. Az időmérő edzésen Hamilton diktálta a tempót, méghozzá olyannyira, hogy közel 0.4 másodpercet adott a csapattársának.

The crashed car of Fernando Alonso, McLaren MP4-31

The crashed car of Fernando Alonso, McLaren MP4-31

Fotó készítője: James Gasperotti / Motorsport Images

A németek dominanciáját jól mutatja, hogy Vettel a Ferrarival a harmadik helyen már több mint 0.7 másodperccel volt lassabb. Räikkönen a másik Ferrari volánja mögött negyedikként 1.196 másodperccel ment gyengébb időt.

Az 57 körös futamot végül Rosberg húzta be 8 másodperccel Hamilton előtt, majd jött Vette 9.6 másodperces lemaradással. Pontszerző volt még Ricciardo, Massa, Grosjean, Hülkenberg, Bottas, Sainz és Verstappen.

Az esemény leglátványosabb jelenete Alonso nevéhez fűződött, aki pályafutása legnagyobb bukását élte túl, de később kiderült, voltak súlyosabb sérülései. A McLaren hatalmas erővel csapódott be, és többször is felborult. Az emberek döbbenten figyelték, ahogy a spanyol világbajnok saját maga kászálódik ki a roncsból.

Ez volt Rosberg pályafutása 15. győzelme, míg Hamilon 50. alkalommal állhatott pole-ban, addig Vettel a 80. dobogóját gyűjtötte be vasárnap.


A stáb ismét odatette magát, és egy nagyon látványos videós anyaggal állt elő a 2020-as F1-es szezon előtt. Minden benne van, amire csak szükség lehet egy izgalmas trailerhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Motorsport Games megállapodása Jean-Eric Vergne-nel és a Veloce Esports-szal
Következő cikk Ma lenne 60 éves Ayrton Senna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország