Az év, amikor Amerikának F1-es világbajnoka lett

42 esztendővel ezelőtt rendezték meg az 1978-as Argentin Nagydíjat, aminek Mario Andretti lett a győztese. Az amerikai akkor még nem tudta, hogy az év végén is fel fog érni a csúcsra, először és utoljára.

Mario Andretti

Mario Andretti

LAT Images

Az 1978-as szezonban 16 nagydíjat rendeztek. Akkoriban még Argentína volt az évadnyitó helyszín, ráadásul január közepén. Igaz, ennek a fő oka az volt, hogy a szezon már október elején véget ért Kanadában. Ez jelenleg mindkét esetben elképzelhetetlen lenne a 22 futam miatt.

Még több F1 hír:

Az 1978-as szezonban is bőven találhattunk remek pilótákat. Mario Andretti mellett ott volt Peterson, Reutemann, Lauda, Depailler, Watson, Scheckter, Villleneuve, Fittipaldi, Jones, Patrese, Hunt, Tambay, Pironi, Regazzoni... Egészen kiváló versenyzők, miközben Mass, Arnoux, Brambilla, Rosberg, Piquet, Ickx és Cheever is pályára gurult.

Az 1978-as idény végül Andretti sikerét hozta, aki az idény során hatszor nyert, és 64 ponttal a neve mellett megnyerte a bajnokságot. A második helyen Peterson zárt 51 egységgel, majd jött a 48 pontos Reutemann és Niki Lauda. Az osztrák legenda csupán egyszer nyert abban a kiírásban. A kiesések nagyon sokba kerültek számára. Majdnem 10 alkalommal volt kénytelen félreállni.

Divina Galica (GBR) Hesketh 308E

Divina Galica (GBR) Hesketh 308E

Fotó készítője: David Phipps

Ma 42 éve rendezték meg az évadnyitót Buenos Airesben, ami az F1 történetének 298. nagydíja volt. Az időmérő edzésen is Andretti volt a leggyorsabb a Lotus volánja mögött. Az amerikait követte Reutemann a Ferrarival, majd jött Peterson a másik Lotusszal. Ronnie azonban már sokat kapott. A legjobb ötben még Watson és Lauda voltak ott, addig Hunt a legjobb mclarenesként 6. lett.

Az 52 körös versenyt a sok kieső ellenére 18-an fejezték be. Andretti magabiztosan, 13 másodperces előnnyel húzta be a győzelmet Lauda előtt, aki akkor már a Brabham-Alfa Romeót vezette. A harmadik helyre pedig Depailler zárkózott fel a Tyrrell gépével. A francia nagyot ment, mert a 10. helyről indult.

Ez volt Andretti pályafutása 7. győzelme, míg a Lotus 64. alkalommal nyert. Villeneuve pedig először futotta meg a leggyorsabb kört az F1-es pályafutása során. Pironi ekkor mutatkozott be, addig Fittipaldi a 100. nagydíján állhatott rajthoz. A brazil csak 9. lett a saját csapatával, melynek a Ford biztosította a motort. A világbajnoknak ekkor már egyértelműen leszállóágban volt a karrierje.


Főszerepben az a bizonyos szakasz, amin Fernando Alonso a második helyet érte el. Egy újabb nagyszerű eredmény a spanyol sztártól az első Dakar Raliján.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pirelli: Nem tervezünk gumitesztet a versenyhétvégéken
Következő cikk Red Bull: Nem lett meg az 5 győzelem, de Marko elégedett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország