Az enyhítések ellenére sem lesznek nézők az F1-es Belga Nagydíjon

Hivatalosan is megerősítették, hogy a korlátozások enyhítése ellenére sem lehetnek idén nézők a Belga Nagydíjon a Forma-1-ben. Ennek pedig elég egyértelmű okai vannak.

Fans

Fans

Erik Junius

A Forma-1 azzal tervez, hogy az első 8 futamot biztosan nézők nélkül bonyolítják le. A Liberty Media nyitott arra, hogy a szezon későbbi részében ez változzon, de Ross Brawn hangsúlyozta, semmit sem akarnak elsietni, vagy kockáztatni.

Még több F1 hír:

Belgium is részese az új naptárnak, és a belga kormány szerdán úgy döntött, hogy ismét lehet olyan rendezvényeket rendezni, ahol több int 800 fő van jelen. Ennek ellenére a Belga Nagydíjat zárt ajtók mögött rendezik meg.

A legendás Spa-Francorchamps augusztus 30-án rendezheti meg a nagydíját a Forma-1 2020-as szezonjában. Amikor még megállapodás született erről, más korlátozások voltak érvényben, de ez nem változtat a helyzeten.

Vanessa Maes, a Belga Nagydíj szervezőcsoportjától a Het Belang van Limburg kérdésére elmondta, nem változtatnak a korábbi terveken, mert a Forma-1 menedzsmentjével egy közönség nélküli hétvégében állapodtak meg, melynek részeként ideális megoldást sikerült találniuk.

Ez azt is jelenti, hogy a régiónak semmiféle költségbe nem kerül az esemény, és szeretnék, hogy ez így is maradjon. A hírről a GPBlog is beszámolt, közvetlen azelőtt, hogy a Forma-1 hamarosan útra kelne Ausztria felé a két első verseny miatt.

Ugyan a nézők beengedésével a belgák bevételt generálhatnának, egyrészt már nagyon kevés az idő ennek a lebonyolítására, másrészt ebben az esetben a feltételek is változnának a Forma-1 felé. Az új tárgyalások elkerülése érdekében tehát ez volt a legjobb megoldás az idei Belga Nagydíj számára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Pályán a 2020-as Red Bull Silverstone-ban, Verstappen nem utazott el (videók, képek)
Következő cikk Carey 1 millió dollárt adományozott az F1 diverzitásért felelős alapítványának megalapításhoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország