Az enyészeté lett a Caterham F1-es központja - beszédes képgaléria

A Caterham forma-1-es istállója öt éve vonult ki a sportágból, egy fotós most visszatért a csapat központjába, amit már ilyen rövid idő alatt is birtokba vett az enyészet. Igen fájdalmas és beszéde képek a helyszínről, ahol egykor patika rend volt.

Tour of Caterham F1 Team's Leafield factory

A Caterham 2012 és 2014 között szerepelt a Forma-1-ben, és bár a csapat sosem tehette magasra a lécet, ám végül megvetni sem tudta a lábát a száguldó cirkuszban. Az angol-maláj együttes akkor zárta be a kapuit, amikor biztossá vált, hogy a malajziai mágnás, Tony Fernandes is kivonul az üzletből.

Még több F1 hír:

A Caterham akkor 200 alkalmazottól volt kénytelen megválni, immár öt éve bezárta a központ kapuit. A leafield-i létesítményt azonban senki sem vette át, azóta is gazdátlan, és ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy szép lassan kikezdje az idő vasfoga.

Egy brit fényképész járt a helyszínen, és elszomorító körülményeket látott. Az egykor pezsgő életet a lepusztultság váltotta fel, az üresen hagyott épület bizonyos helyisége teljesen megsemmisültek, de a jobb állapotban lévőkön is már graffitik díszítik a falakat.

27

Az épületet a Caterham előtt is használták egy rádióállomás központjaként, ám a jelek szerint már nem tervez vele senki. Ugyanakkor még látszanak az F1-es csapat autóira jellemző zöld színek.

A Caterham három év alatt 56 nagydíjon vett részt, Heikki Kovalainen, Jarno Trulli, Kamui Kobayashi, Marcus Ericsson, Vitaly Petrov, Giedo van der Garde, Charles Pic, Will Stevens és André Lotterer szerepelt az együttesben. A csapat legjobb eredménye egy 11. hely volt még 2012-ből Petrovval, illetve 2014-ből Ericssonnal.

Ezen a linken keresztül sok érdekes más képeket is találhattok. Érdemes körülnézni, hogy milyen helyek maradnak gazdátlanul. Megannyi ilyen terület létezik, amiket időről időre felfedeznek, és megörökítenek. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas és a személyes szponzora: pénz áll a házhoz
Következő cikk Íme egy újabb technikai változtatás a 2020-as Ferrarin

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország