Portré

John Surtees: A szél fia, aki két és négy keréken is világbajnok lett

John Surtees 1964-ben olyan bravúrt hajtott végre a technikai sportok világában, amit azóta sem tudtak megismételni, legfeljebb megpróbálták: motorral és Forma-1-es autóval is világbajnok lett.

John Surtees,

XPB Images

Könnyű az embernek, ha egy motorkerékpár-kereskedő fiának születik. Abból a szempontból mindenképp, hogy már gyerekkorában megcsapja a benzingőz, és ha akarja, és nem ellenkezik ellene különösebben, igen könnyen beszippanthatják őt a technikai sportok.

Két keréken - a kezdetek

Így volt ez az 1934 február 11-én született John Surteesszel is, aki már nagyon korán motorversenyeken indult. Olyan korán, hogy amikor apjával megnyertek egy oldalkocsis motorversenyt, ki kellett zárni őket John kora miatt.  Első hivatalos versenyére tizenöt évesen került sor, három évvel később, 1952-ben pedig már a világbajnokság (ma MotoGP, csak ekkor még egyáltalán nem így hívták) 250 köbcentis kategóriájában versenyzett. Nem is vallott szégyent, élete első versenyén a pontszerző hatodik helyen ért célba az Észak-Írországban megrendezett Ulster Nagydíjon.

1953-ban bár ott volt, végül nem indult el a híres-hírhedt Man-szigeti TT-n, aztán 1954-ben visszatért, 1955-ben pedig a 250-esek között első futamát is megnyerte, hol máshol, mint az Ulster Nagydíjon. A 350-esek között is dobogóra állhatott már ebben az évben, Németországban és Észak-Írországban is harmadik lett. Sokan kérdezhetnék: egyszer első, egyszer harmadik lett ugyanazon a versenyen? Igen. Akkoriban ugyanis nem volt ritka, hogy valaki több kategória versenyeire is benevezett (Giacomo Agostini például így nyert tizenöt vb-címet), így tett a fiatal Surtees is.

A szél fia

A negyedliteres győzelem és a két 350-es dobogó felkeltette a korszak emblematikus gyártója, az MV Augusta érdeklődését, az olaszoknál pedig az érdeklődést tett követte, és 1956-ra leszerződtették versenyzőjüknek Surteest. Ekkor már ő is azt a bevett szokást követte, hogy az igazi nagymenőkhöz hasonlóan ő is a két legnagyobb (500 és 350 köbcentiméter) géposztályban mérette meg magát, azonban ebben a szezonban még csak az egyik kategóriában volt szerencséje. Hiába szerzett a 350-esek között egy első és egy második helyet, az első versenyen, a Man TT-n kizárták, Németországban pedig kiesett.

Annál jobban alakult számára a királykategória, az 500-as géposztály szezonja. Itt az első három versenyt egyaránt megnyerte, ez pedig elég volt ahhoz, hogy úgy is világbajnok legyen, hogy az utolsó három futamon ott sem volt. Legfőbb riválisa, a német Walter Zeller még úgy is csak egy futamgyőzelemnyi ponttávolságra tudta őt megközelíteni, hogy három futammal többön vett részt. Surtees tehát világbajnok lett, pályafutása során először (többek között a vb-címvédő Geoff Duke eltiltásának is köszönhetően), az MV Augusta is megszerezte története első vb-címét, Surteesre pedig szédületes tempója miatt ráaggatták az "il figlio del vento", vagyis "a szél fia" becenevet.

1957 nem sikerült jól sem Surtees, sem az MV Augusta számára. Surtees a 350-esek között mindössze egyszer tudott célba érni, ráadásul a Man-szigeten is csak negyedik lett, a maradék öt alkalommal feladni kényszerült a versenyeket. Az 500-asok között hiába teljesített jobban, és nyert futamot, csak harmadik lett a két gilerás, Libero Liberati és Bob McIntyre mögött.

Elsöprő szélvihar

John Surtees, Valentino Rossi and Giacomo Agostini
Három motoros legenda egy képen, egy 2015-ös esemény alkalmával. Balról jobbra: John Surtees, Valentino Rossi, Giacomo Agostini

Amikor 1957 végén a Gilera (és a Moto Guzzi) kivonult a világbajnokság küzdelmeiből, eljött Surtees és az MV Augusta ideje. Ez volt az az év, amikor Surtees, a szél fia és csapata brutális egyeduralmat épített ki, ez volt az az év, amikor Surtees hathatós közreműködésével elkezdődött az MV Augusta tizenhét évig tartó regnálása a motorsport trónján.

Surtees a varesei gyár sikereihez összesen hét címmel járult hozzá, és 1956-os, első győzelme után 1958-tól kezdve ő és a csapat minden egyes szezonban duplázni tudott a két legnagyobb géposztályban. Surtees fölénye akkora volt, hogy 1958-ban és 1959-ben minden versenyt (!) megnyert mindkét kategóriában (!), és a maximális megszerezhető ponttal szerezte meg karrierje második, harmadik, negyedik és ötödik világbajnoki címét. Ezekben a szezonokban Surtees saját csapattársait is a földbe döngölte, John Hartle és Remo Venturi hozzá sem tudtak szagolni a világbajnoki harchoz.

Surtees játszótere volt a motorsport. A felállás pedig nem változott 1960-ra sem, amikor már ugyan nem volt akkora a fölénye, de ebben az idényben is besöpörte mindkét vb-címet. Az ekkor még mindig csak huszonhat éves motoros végül hét világbajnokságot nyert meg (1956-ban egyet, az imént említett három szezon mindegyikében pedig kettőt-kettőt), ekkor pedig úgy döntött, új kihívást keres magának, és úgy gondolta, miért ne tehetne hozzá aktuális munkaeszközéhez még két kereket. A motorsportban ekkorra mindent elért, utolsó három szezonjából például a harminckilenc versenyből, amelyeken elindult, harminckettőt megnyert.

Berobbant a Forma-1-be

1960-ban, utolsó motoros szezonjával párhuzamosan néhány verseny erejéig már kipróbálta magát a Forma-1-ben is. Első szezonja rendkívül kétarcú volt: amellett, hogy a Lotusnál élete második futamán, hazai pályán rögtön dobogóra állhatott, a maradék három versenyen, amikor a volán mögé ült, kiesett. Egyszer a pole-pozícióból. Surtees viszont berobbant, a három kiesés ellenére is.

1961 egy kicsit nehézkesebbre sikerült, ugyanis új csapatánál, a Reg Parnell Racingnél (amely ekkor még Yeoman Credit Racingként nevezett) még mindig inkább a kiesések domináltak a szezonja során, és mindössze kétszer tudott pontot szerezni, mindkétszer egy-egy ötödik hely formájában. A csapat azonban kitartott mellette, és 1962-ben is neki szavazott bizalmat, Surtees pedig meg is hálálta ezt, és kétszer is a dobogóra állhatott, ebből egyszer megint a hazai versenyen, Aintree-ben. Ez volt első igazán sikeres szezonja, a két dobogós helyezésnek és a viszonylag stabil pontszerző helyeknek köszönhetően negyedik lett év végén.

Az F1 is meghajolt előtte

John Surtees, 1964 világbajnoka
John Surtees megcsinálta - 1964-ben a motoros világbajnokság után a Forma-1-ben is világbajnok lett

1963-ban a leghíresebb, és már akkor is a legnagyobb névnek számító Scuderia Ferrari látta meg Surteesben a potenciált, és ettől az évtől kezdve már a vörösök autóit terelgette. Déja vu-érzés keríthetett hatalmába sok embert - amikor néhány évvel azelőtt Surtees a motorosok között olasz csapathoz igazolt, az a váltás nagyon bejött neki.

Itt is. A Ferrarinál rögtön első szezonjában megszerezte első győzelmét, a pole-pozícióból történő kiesések és a három második hely után Németországban tehát végre-valahára összejött neki a hőn áhított futamgyőzelem is. Az első helyen kívül összejött neki egy második, harmadik és negyedik pozíció is, ennek köszönhetően megismételte egy évvel azelőtti negyedik helyét.

1964-ban aztán a Forma-1-ben is felért a csúcsra. Igaz, ehhez öldöklő küzdelmet kellett vívnia két jóval tapasztaltabb, akkor már egyaránt világbajnok honfitársával, Graham Hillel és Jim Clarkkal. Az egész évad során ők hárman harcoltak a vb-címért, és hármójuk között folyamatosan minimális volt a különbség. A szezonzáró mexikói futamig Jim Clark került a legnehezebb helyzetbe, aki a futamot kilencpontos hátrányból várta, és mivel az utolsó futam sem sikerült jól neki, és csak ötödik lett, így kiszállt a küzdelmekből.

Maradt Surtees és Hill. Az utolsó futamig mindketten két versenyt nyertek meg, viszont Hill neve mellett több pontszerzés és jobb dobogós helyezések álltak, így Surtees is hátrányból kezdhette meg az utolsó nagydíjat Hillel szemben. Hillnek ekkor 41 pontja volt, míg Surtees 34 egységnél állt. Mivel Hillnek sem sikerült az utolsó verseny, és csak tizenegyedik lett, így minden Surteesen állt vagy bukott: ha eleget tud faragni a hátrányából, bajnok, ha nem, Hill megszerzi második vb-címét.

John Surtees, Ferrari
1964 végén a három brit közül végül Surtees került ki győztesen

Még csapattársa, Lorenzo Bandini is félreállt Surtees elől, hogy a lehető legjobban megkönnyítse az angol dolgát, azonban Surtees második helyével is csak negyven pontig jutott. Mai szemmel nézve itt arra gondolhatnánk, hogy vége volt mindennek, Hill ünnepelte második vb-elsőségét, Surtees pedig búslakodott. Ekkor azonban még nem volt vége! Hogy miért? Mert hiába végzett Graham Hill hét alkalommal is pontszerző helyen, az akkori szabályok szerint a végelszámolásba csak a versenyző legjobb hat eredménye számított bele. Nem volt mit tenni, Hillnek meg kellett válnia egy ötödik helytől és az ezért járó két ponttól. Így hiába lett volna világbajnok minden egyes eredmény figyelembe vételénél, az elméleti egypontos előnyből így egypontos hátrány lett, és Surtees szerezte meg a világbajnoki címet. Furcsa idők voltak, amik mai szemmel nézve ilyen, meglepő sztorikat is produkáltak.

Surtees tehát a Forma-1-ben is a csúcsra ért, így motorral és Forma-1-es autóval is világbajnoki címet szerzett. Ezzel pedig olyan bravúrt hajtott végre, amit azóta sem sikerült senkinek megismételni. A mai kor nagyágyúja, Valentino Rossi néhány évvel ezelőtt közel állt ahhoz, hogy a MotoGP-ből a Forma-1-be kerüljön, azonban ez a kísérlet néhány teszt után abbamaradt, és a szakágváltás soha nem valósult meg. Immár ötvenhárom éve John Surtees az egyetlen, aki két és négy keréken is világbajnok tudott lenni.

Csapatfőnökként

A világbajnoki cím után Surtees még nyolc szezonon keresztül erősítette a Forma-1 mezőnyét, ezalatt pedig még egyszer került nagyon közel a sikerhez: két évvel később, 1966-ban második lett összetettben két futamgyőzelmének és további két dobogós helyezésének köszönhetően.

Utolsó szezonjaiban már saját csapatánál, a Team Surteesnél versenyzett, visszavonulása után pedig ennek az istállónak a főnökeként tevékenykedett tovább. Az istálló két dobogós helyezést szerzett, érdekesség, hogy az egyiket korábbi motoros riválisa, a trónon őt követő Mike Hailwood révén. Jóval később, 2005 és 2007 között az A1 GP-ben a brit csapat vezetője is volt.

Henry Surtees finished race 1 in third place
Aligha van szörnyűbb érzés annál, amikor egy szülőnek a saját gyerekét kell eltemetni...

Jelenleg mind a motorosok, mind a Forma-1-esek között ő a legidősebb élő világbajnok: előbbi táborban Geoff Duke-tól, az F1-esek között pedig Jack Brabhamtől vette át a stafétabotot. Időskorában egy tragédia is beárnyékolta az életét: kései, ötvenhét éves korában született fia, Henry 2009-ben egy Formula-2-es versenyen egy balesetben életét vesztette, mindössze tizenkilenc évesen.

(Balról - Jobbra): Niki Lauda, a Mercedes nem-ügyvezető elnöke és John Surtees
2016-ban - a képen épp Niki Laudával parolázik

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren, 2017: Alonso lelép, Vandoorne villant?!
Következő cikk Kubica F1-es pályafutása Wurz "két cm-én" múlt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország