Az elveszett Monacói Nagydíjak története

A Monacói Nagydíj mára olyan ikonikus helyszínévé vált a Forma-1 küzdelmeinek, hogy szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy ne kerüljön megrendezésre a 2020-as szezonban, most mégis ez a helyzet a futamok sorozatos törlése miatt.

Luigi Villoresi, Ferrari 125

Luigi Villoresi, Ferrari 125

LAT Images

Amit talán nem tudnak a legtöbben, hogy amíg a monacói volt a második helyszín, ahova a legelső 1950-es világbajnokság ellátogatott, addig a naptárban betöltött helye messze volt a biztosítottól a korai években.

Még több F1 hír:

Példának okáért a debütáló szezont követően négy éven keresztül hiányzott a versenynaptárból, és csak 1955-ben tért vissza. Ez a kimaradás azt jelenti, hogy egyedül a Brit és az Olasz Nagydíjak az egyedüliek, amik a történelem kezdete óta a sorozattal vannak.

De miért okozott nehézséget Monacónak, hogy megvesse a lábát a naptárban? Meglepő módon a hercegség adóparadicsom státusza, és a nagy bevételeket hozó szerencsejáték tőkéje volt a fő akadály, szóval, mint általában, a pénzről szólt az egész.

Juan Manuel Fangio, Alfa Romeo 158

Juan Manuel Fangio, Alfa Romeo 158

Fotó készítője: Motorsport Images

Az Antony Noghes által alapított futam gyorsan nagy durranás lett az 1929 áprilisában megrendezett első versenyével, és rögtön egy biztos pontja lett a nemzetközi naptáraknak. Ellenben ahhoz, hogy nagy neveket is bevonzzanak, a Monacói Automobil Szövetségnek nagy mértékű pénzdíjakat kellett felajánlania.

A nézőktől származó bevételek - akik általában a lelátókra vettek jegyet ahelyett, hogy az erkélyről nézték volna a futamot - rendkívül alacsonyak voltak. 1930-ban és 1937-ben az ACM szerencsejátékkal növelte a bevételeit, amelyből némi jutalékot ki tudtak csikarni, de a veszteség így se nagyon csökkent.

1938-ra az ACM már nem tudta tartani az 500 font körüli autónkénti díjat, így a Mercedes és az Auto Union kaliberű gyártókat már nem tudták többet bevonzani. Az ez évi verseny, amit eredetileg augusztusban tartottak volna, nem került megrendezésre.

Alberto Ascari, Ferrari 125 passes the accident at Tabac

Alberto Ascari, Ferrari 125 passes the accident at Tabac

Fotó készítője: Motorsport Images

1939-ben a kialakuló nemzetközi helyzet szabott gátat a megvalósulásnak, habár a Svájci Nagydíjat abban az évben augusztusban, a háború kirobbanása előtt még megrendezték. Miután a harcoknak vége lett 1945-ben, a professzionális autósport viszonylag gyorsan visszaállt a rendes kerékvágásba, és már 1947-ben megtartották a Svájci, Belga, Olasz és Francia Nagydíjakat.

Monaco 1948-ban csatlakozott ehhez a körhöz újra egy újraaszfaltozott pályával, ami egy keveréke volt a háború előtti és a háború utáni pályák jellegzetességeinek. A májusi esemény nagy sikert aratott, a győzelmet pedig a Maserati pilótája, Giuseppe Farina szerezte meg.

Azonban a versenynapot beárnyékolta egy tragikus esemény, az angol Norman Linnecar a Ste Devote kanyarban elszenvedett baleset következtében életet vesztette az azon a napon zajló motorversenyen. Az volt az első és azóta egyetlen megrendezett kétkerekű megmérettetés a pályán.

Juan Manuel Fangio, Alfa Romeo 158

Juan Manuel Fangio, Alfa Romeo 158

Fotó készítője: Motorsport Images

Körülbelül 10.000 jegyet adtak el a lelátóra, és a verseny története során először nagyjából 17.000 ember fizetett azért, hogy a sziklaoldalból nézhessék a futamot a pálya utolsó szakaszában, ám ez még mindig nem volt pénzügyileg megfelelő kimenetel az ACM számára.

Erős próbálkozás volt a verseny 12 év utáni újjáélesztésére az 1948-as, de nem volt elég hatékony ahhoz, hogy 1949-ben megismételjék az eseményt, emellett pedig a májusi tragikus halála II. Lajos hercegnek további gondot okozott a hercegségi futam lebonyolításának.

Azonban az 1950-es bejelentés, miszerint először rendezik meg a Forma-1-es világbajnoki küzdelmeket, egy új löketet adott a monacói futam visszatérésének megvalósításához, és az abban az évben megrendezésre kerülő versenyek listáján a második helyet foglalta el. III Rainier, az elhunyt herceg trónörököse is megadta a zöld jelzést a küzdelmeknek, ugyanis egyik célkitűzése volt a hercegség modernizálása.

Alberto Ascari, Lancia D50, crashes into the harbour

Alberto Ascari, Lancia D50, crashes into the harbour

Fotó készítője: Motorsport Images

A verseny érdekesen alakult, gyakorlatilag a fél mezőnyt ledarálta egy első körös baleset a Tabac-ban, a nagydíjat végül Juan Manuel Fangio győzelmét hozta, ami akkoriban nem számított meglepetésnek. A futam még egyszer eltűnt a versenynaptárból, ezúttal 1951-ben.

Újabb próbálkozás történet a futam újjáélesztésére, ám most egy csavarral: egy nem VB-futamot rendeztek kizárólag sportautók számára. Egyrészt ez pénzügyi okok miatt történt, másrészt abból a félelemből, hogy nem fog összejönni egy elég reprezentatív és versenyképes mezőny a döntést követően, miszerint F2 szabályok szerint fogják futtatni a VB-t.

Két olyan verseny volt, amelyen 2 literesnél nagyobb autókat futtattak, és a Monte Carlo Nagydíj a kisebb erőforrásoknak. A hétvége borzalmasan indult, amikor is az 1935-ös győztes ,Luigi Fangioli egy Lancia-ban elszenvedett baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Végül három héttel később el is hunyt a fejsérülései következtében.

Stirling Moss volt az egyik sztár, aki mindkét versenyen részt vett, de végül a kiesés sorsára jutott, miután balesetet szenvedett a főeseményen, amin végül Vittorio Marzotto szerezte meg az első helyet egy Ferrarival. A verseny utáni ünneplés során a futam megalapítója és főszervezője, Antony Noghes bejelentette visszavonulását, ami egy korszak végét jelentette.

Juan Manuel Fangio, Mercedes-Benz W196

Juan Manuel Fangio, Mercedes-Benz W196

Fotó készítője: Motorsport Images

Konszenzus volt arról, hogy mindenki hiányolta az együléses autókat, és Noghes visszalépése után elveszett valami. 1953-ban és 54-ben nem is rendeztek futamot, és a Monacói Nagydíj a feledésbe merülés szélére került. Szerencsére az 1955-ös kiírására visszatért, méghozzá nagy presztízzsel, annak az évnek a nyitófutama volt.

Egy drámai futamot láthattak a nézők, ami megadta az alaphangját a ránk váró évtizedeknek. Alberto Ascari Lancia-ba ütközött, a Mercedes zseniális párosa, Fangio és Moss egymásba mentek, és így Maurice Trintignant ölébe hullott a győzelem nagy meglepetésre.

Mivel Rainier herceg összeházasodott az akkori filmsztár Grace Kelly-vel 1956 áprilisában, ezért a világ figyelme Monacóra szegeződött, és a futam hosszú időre bebetonozta magát a világbajnokság versenynaptárába, a státuszát pedig úgy tűnt, sehogy sem veszítheti el. A jelenlegi globális egészségügyi krízis egy 65 éves sorozatot szakított meg.


Exkluzív videón a Forma-1 2020-as mezőnye, benne a nevekkel, számokkal, eredményekkel, és mindennel, ami fontos. Természetesen az autó is helyet kapott az összeállításban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szavak nem voltak Senna emberfeletti teljesítményére: hogy csinálta?
Következő cikk A brit kormány döntése miatt a Red Bull is hamarabb zárja le a gyárát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország