Az első képek a Mexikói Nagydíjról: érkezhet az F1 mezőnye

Mexikóban már javában zajlanak a készülődések a Forma-1 miatt, hiszen a következő hétvégén megérkezik a helyszínre a száguldó cirkusz mezőnye. Jelenleg minden a pakolásról és az előkészületekről szól.

Preparations for F1 at Autodromo Hermanos Rodriguez

Bemutató Mexico GP

Mexikó még 1963-ban debütált a Forma-1-ben. Az első ilyen versenyt Jim Clark, a legendás brit versenyző nyerte meg a Lotus volánja mögött. 1971 és 1985 között nem rendeztek versenyt az országban, majd az 1986-ban visszatérhetett, amikor Gerhard Berger az élen fejezte be a futamot a Benetton-BMW-vel.

A helyi rajongók sokáig nem örülhettek, mivel 1992 után jött egy újabb nagyobb szünet, és 1993 és 2014 között Mexikó ismét nem volt tagja a Forma-1 naptárjának. A második visszatérés óta azonban a Hermanos Rodríguez névre keresztelt versenypálya gyakorlatilag minden alkalommal kitehette a megtelt táblát a versenyhétvégéken, ami a sport számára is jó hír.

2015 és 2018 között Nico Rosberg, Lewis Hamilton és Max Verstappen nyert Mexikóban. A Red Bull holland versenyzője idén triplázhatna, hiszen az elmúlt két évben ő volt a dobogó legfelső fokán. Max azonban tudja, ez idén sokkal nehezebb lesz, és a legutóbbi interjújában elmondta, nem számít arra, hogy nyerni fog. Közben már meg is kezdődtek az előkészületek a pályán, amiről alább egy képes összeállítást nézhettek meg.

22

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma van 10 éve, hogy Jenson Button megszerezte a VB-címet a Brawn GP-vel
Következő cikk Vettel látványos és necces (?) belépője Japánból a Ferrarival: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország