Az egykori F1-es menedzser szerint egy esetben mindenképpen meg kell akadályoznia az F1-nek Andrettiék belépését

A Jordan egykori menedzsere, Mark Gallagher szerint az F1-nek bátran el kell utasítania az Andretti belépését, amennyiben az amerikai csapat arra alapozza majd a pénzügyi terveit, hogy mennyi pénzt fognak kapni a közös nyereményalapból a belépésüket követően.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Charles Leclerc, Ferrari SF-23, Oscar Piastri, McLaren MCL60, Lando Norris, McLaren MCL60, George Russell, Mercedes F1 W14, the rest of the field at the start

Immár több mint két hónapja annak, hogy az FIA elfogadta az Andretti pályázatát a Forma-1-es mezőny bővítésére kiírt tenderén, de még mindig nincs hivatalos információ arról, hogy mikor ül le egymással komolyan tárgyalni az Andretti és a sport kereskedelmi jogtulajdonosa, a Liberty Media és az általuk irányított Formula One Management.

Az FIA októberi bejelentése óta két apró lépéssel közelebb kerültünk az Andretti F1-es szerepléséhez: a General Motors megerősítette, hogy 2028-tól F1-es motort gyártanak majd nekik, és a Las Vegas-i Nagydíj alatt a GM vezetősége is elutazott a versenyre tárgyalni a FOM-mal a belépés feltételeitől.

A Jordan egykori marketingigazgatója, a Red Bullnál és a Cosworth-nál is megforduló Mark Gallagher szerint azonban még mindig nem biztos, hogy az Andretti megértette, milyen pénzügyi tervezetet vár el az F1-es szereplésért cserébe a FOM.

„A következő hónapokban Andrettinek be kéne mutatnia, hogyan szeretné finanszírozni és megszervezni a csapat pénzügyi helyzetét a belépését követő első 5 évben” – mondta Gallagher a Flat Chat podcastban.

„Nagyon érdekes megbeszélések lesznek ezek, mert ha kiderül, hogy az Andretti egyből az F1-es nyereményalapból akarja finanszírozni saját magát, akkor Stefano Domenicalinak szinte azonnal el kellene utasítania a tervét, hiszen mindenki elképzelhetetlennek tartja, hogy egy újonc a potenciális bevételei alapján írjon egy ilyen üzleti tervet.”

„Megértem azokat a szurkolókat, akik a csapat neve alapján azt mondják, hogy az Andretti megérdemli az F1-es lehetőséget, de rengeteg olyan csapatfőnök van, mint például Trevor Carlin, akik az utánpótlássorozatokban nagyszerű munkát végeztek, de sosem volt esélyük arra, hogy pusztán a nevük miatt bekerüljenek az F1-be.”

„Az egyetlen megoldást nem az jelenti, hogy a General Motors erőforrást készít, mint azt próbálták sugallani, hanem az, ha hozzák a csekkfüzetet. Mennyiért fogják megvenni a belépést, vagy mennyi pénzt hagynak a nyereményalapban a részvételükkel? Ez itt a kérdés.”

Gallagher hozzátette, hogy még mindig jobban jár az F1, ha elutasítják Andrettiékat, mintha később a csapat magától menne csődbe.

„Amikor egy csapat csődbe megy, az emberek mindig a szegény csapatfőnökről vagy vállalkozóról beszélnek. Én azonban láttam már, milyen az, amikor egy nem ismert beszállító megy csődbe egy F1-es csapat kudarca miatt, milyen az, amikor valaki emiatt veszíti el a házát.”

„Nem is kell nagyon messzire mennünk ehhez, elég 2010-ig, amikor összesen 4 csapatnak adtunk volna (a Cosworth-tal) motort. Az egyik csapatnak fogalma sem volt arról, hogy mit csinál, egy pár másik egy álomvilágban élt, és megfelelő forrásai csak egyetlen csapatnak voltak, de ők sem rendelkeztek azzal a know-how-val, amivel megszilárdíthatták volna a helyüket a mezőnyben. Ezeknek a csapatoknak a részvételére is ugyanúgy áldását adta az FIA, és évek alatt eltűntek a mezőnyből.”

„Az F1-ben is megfigyelhető egy ciklikusság, és az F1-nél már azon aggódhatnak, hogy a Drive to Survive sikerét követő robbanás után mikor lesz a következő válság, Stefano Domenicali pedig nagyon szorosan a kezében tartja majd a gyeplőt, hogy a következő években is ezen a szinten tartsa az F1-et. Érdekes lesz látni, hogy ebbe a képbe hogyan illik egy új csapat.”

Az F1 és az FIA a madridi F1-es versennyel kapcsolatban sincsen egy lapon.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams-főnök Sargeant hosszabbításáról: „Voltak más opcióink is...”
Következő cikk Videó: A 2023-as F1-es szezon 10 legjobb onboardja

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország