Megy a pingpong a 3. helyért, miközben Hamilton kezd elhúzni – az egyéni pontverseny állása Kanada előtt

A Monacói Nagydíjat követően Lewis Hamilton jobban elhúzott a pontversenyben, mint idén eddig bármikor, miközben a 3. helyért és a 7. pozícióért többen is csatáznak, ezekben pedig egyelőre Sebastian Vettel, illetve Carlos Sainz áll nyerésre.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, battles with Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, battles with Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Steve Etherington / Motorsport Images

A Monacói Nagydíj is Lewis Hamilton győzelmével zárult, ezzel a brit már 4 győzelemnél jár idén, de ami az ő szempontjából még ennél is fontosabb, Valtteri Bottas 3. helye miatt 10 ponttal szerzett többet csapattársánál Monaco utcáin, így már 17 ponttal vezet előtte. A finn mögött már komoly pontkülönbség tátong: 38 pontos űr követi a Mercedes versenyzőjét.

Az egyéni pontverseny harmadik helyére a hercegségbeli második pozícióval Sebastian Vettel jött fel, mindezt Max Verstappen kárára tette, aki hiába ért célba a 2. helyen, az 5 másodperces büntetésének köszönhetően végül a 4. hely lett az övé, így most a német 4 ponttal vezet előtte. Charles Leclerc pedig kiesett hazája nagydíján, így hiába volt folyamatosan a fent említett duó közelében, jelenleg 21 pontos fórral vezet előtte Verstappen.

További híreink:

Pierre Gasly a hatodik, de az ötödik Leclerc elég messze van tőle, majd Sainz következik, aki a monacói kiváló versenyzése miatt megelőzte az eddig a „Best of the Rest” pozícióban lévő Kevin Magnussent, a 18 pontjánál senki nem szerzett többet idén a középmezőnyben.

Raikkönen hiába maradt pont nélkül az utolsó 2 futamon, a remek szezonkezdetének köszönhetően még mindig ott van a top-10-ben, de az utolsó 2 futamot szintén pont nélkül záró Norris mindössze 1 egységre van tőle. A toro rossós „srácok” is felfelé jönnek a pontversenyben, Kvjat a 12., Albon pedig a 14. helyen áll. Ricciardo annak ellenére vesztett további 1 pozíciót, hogy idén másodszor sikerült pontot szereznie, az ausztrálnak egyelőre az összetettbeli 13. hellyel kell beérnie új csapatánál.

Romain Grosjean a 10. lett Monacóban, ezzel megduplázta idei pontjainak számát, viszont továbbra is a 17. helyen áll, mögötte pedig az a 3 pilóta következik, akik még nem tudtak a top-10-ben végezni idén: Giovinazzi, Russell és Kubica, ugyanakkor Russell teljesítményét is érdemes kiemelni, hiszen újonc létére az idei összes versenyen és időmérőn megverte csapattársát, Monacóban pedig annak ellenére végzett a 15. helyen a 19 célba érő között, hogy a Williams minden más kocsinál sokkal gyengébb.

Az egyéni pontverseny állása 6 verseny után

Az egyéni pontverseny állása 6 verseny után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli a működési tartomány szélesítésével könnyítené meg a csapatok dolgát
Következő cikk Jelenleg nincs jobb versenyző Verstappennél?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország