Az autóversenyző legenda szerint a Forma-1 hülyét csinál magából

Hans-Joachim Stuck nem kertelt legutóbb adott interjújában és elmondta, nem érti, miért osztogat a versenyirányítás olyan dolgokért büntetéseket, mint a biztonsági autó mögött tartott távolság, de odaszúrt a pilótáknak is.

Lewis Hamilton, Mercedes W13, Sergio Perez, Red Bull Racing RB18

A német autóversenyzés ikonja a ServusTV Sport und Talk aus dem Hangar-7 című műsorában kommentálta az idén gyakran felmerülő, pályaelhagyás problémáját, amivel kapcsolatban a versenyzők egymást is hajlandók beköpni, ha szabálysértést észlelnek.

A Mexikói Nagydíj során is lehetett hallani, ahogy Lewis Hamilton pályafelügyelőként üldözte versenytársait, miközben a csapatrádióban folyamatosan küldte az információkat a Mercedesnek, ki mikor és hol hagyta el a nyomvonalat.

A versenyirányítás a pályaelhagyásokért figyelmezteti a pilótákat, majd ha túlzottan sokszor szereznek jogosulatlan előnyt, akkor időbüntetéssel sújtják őket.

Még több F1 hír:

„Nem igazán értem, hogy egyes versenyzők a pályakorlátok megszegése miatt beköpik egymást. Nem mondok neveket, de látjuk, hogy megtörténhet. Versenyzőként nem azzal kellene foglalkozni, hogy a rádión keresztül árulkodjak, ki hagyta el a pályát. Ez színtiszta besúgás“ - vélekedett Stuck.

„A srácoknak rá kellene lépniük a gázpedálra, ez a véleményem. Mexikóban két ütközés történt, de a srácok nem kávézgatnak egymással, ők azért vannak itt, hogy versenyezzenek. Néha hagyni kellene őket csatázni“ - fogalmazott a német.

 

Stuck a versenyirányítással szemben is kritikát fogalmazott meg, és mint mondta, hibát követtek el akkor, amikor Charlie Whiting után egy tapasztalatlan versenyigazgatót neveztek ki, következetlen döntéseikkel pedig önmagukat árazzák be.

„Más időket élünk, ma már teljesen más dolgok kerülnek középpontba, mint régen. Olyasmikről beszélgetünk, hogy ki milyen távolságot tart a biztonsági autó mögött és hasonlók. A Forma-1 ezzel hülyét csinál magából és tönkreteszi magát“ - szögezte le Stuck.

Kiderült, mi okozta a kihagyásokat Lewis Hamilton motorjában Mexikóban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff egyetért azzal, hogy a költségvetési botrány leginkább a hírnévnek árt
Következő cikk Kilábalt a koronavírus okozta pénzügyi sokkból a Forma-1

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország