Az autótörés után az élen Charles Leclerc a bakui FP2-n
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc az Azeri Nagydíj második szabadedzésén sem volt teljesen elégedett az autójával, viszont így is az élen zárt – de 66 ezreden belül volt a top 3.
Charles Leclerc, Ferrari SF-24
Fotót készítette: Dom Romney / Motorsport Images
Az első szabadedzés meglehetősen eseménydúsan alakult Azerbajdzsánban – Charles Leclerc és Franco Colapinto is autót tört, míg Esteban Ocon motorhiba miatt nem futott mért kört – az FP2-re már mindhármuk autóját rendbe hozták.
Az Alpine-nál viszont így sem voltak teljesen nyugodtak, ugyanis Gasly ütközött problémákba, Leclerc pedig arra panaszkodott, hogy nehéznek érzi a kanyarodást – a monacói így is az élre állt, őt Sainz és Piastri követte az első percekben.
Hamilton pedig a rádióban a szélvédőjére panaszkodott, mondván, hogy az belelóg a látóterébe, emiatt pedig a bokszba is hajtott, ahogy a kormányzással továbbra is elégedetlen Leclerc is.
Russell autójában pedig motort kellett cserélni, ami miatt a brit csak az edzés utolsó szakaszában tudott pályára menni, miközben Perez átvette a vezetést, Sainz pedig hozzáért a falhoz a Ferrarival.
Verstappen az első negyedórához érve nagyon közel volt ahhoz, hogy eltalálja a falat, de sikerült időben fékeznie, Csou pedig a 3-as kanyarban futott a bukótérbe. Az edzés feléhez közeledve előkerültek a lágy abroncsok is, Leclerc kocsiján pedig nagy erőkkel dolgozott a Ferrari.
Gasly nem igazán figyelt Norrisra, ezért egy kicsit veszélyes jelenetet hoztak össze, Sainz pedig egy 1:43.9-es idővel vette át a vezetést, Verstappen pedig feljött a második pozícióba az edzés felénél.
Perez aztán pár perccel később 1:43.4-gyel vette át a vezetést, Leclerc pedig a pályára visszatérve nem sokáig maradt a pályahatárokon belül, a 8-as kanyar bukóteréből kellett visszatérnie.
Colapinto a 9-es kanyarban csúszott meg, viszont sikerült elkerülnie a falat, Hamilton pedig feljött a második helyre, 60 ezreddel lemaradva Pereztől. Bő 10 perccel az edzés vége előtt aztán Leclerc ugrott az élre, 6 ezreddel megelőzve Perezt.
Az FP2 végéhez közeledve Hülkenberg a 3-as, Sainz a 7-es kanyarban csúszott meg és jött vissza a bukótérből, Russell pedig a hosszú szerelést követően már kint volt a pályán és a kilencedik helyre jött fel.
Az utolsó percek is tartogattak némi akciót, Bottas az 1-es kanyarban csúszott a bukótérbe, Russell kocsijával pedig megint nem stimmelt valami, így vissza kellett jönnie a bokszba, így összesen 4 kört tudott teljesíteni.
Az élen tehát Leclerc végzett, Perezt 6, Hamiltont 66 ezreddel megelőzve, majd Sainz, Piastri és Verstappen következett. Stroll, Hülkenberg, Russell és Bearman is befért még a legjobb 10-be, Bearman pedig kevesebb mint 1 tizeddel maradt el a veterán némettől.
Alonso a 12., az értékelhető gyorskör nélkül maradó Norris a 17. lett, a stewardok pedig még vizsgálni fogják a Sainz-Perez esetet az edzés végéről, amikor Sainz feltarthatta a Red Bull versenyzőjét - valószínűleg órákon belül megjön az ítélet.
Az F1-es program magyar idő szerint 10:30-kor folytatódik a harmadik szabadedzéssel, az időmérő edzést pedig 14 órától tartják - az FP3-at és a kvalifikációt is élőben közvetíti az M4 Sport, a legfrissebb hírekért pedig kövessétek a hu.motorsport.com-ot!
1
-
2
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Helyezés | Versenyző | # | Autó | Motor | Kör | Idő | Intervallum | km/ó | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 | C. Leclerc Ferrari | 16 | Ferrari | Ferrari | 20 |
1'43.484 |
208.832 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 | S. Perez Red Bull Racing | 11 | Red Bull | Red Bull | 23 |
+0.006 1'43.490 |
0.006 | 208.820 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 | L. Hamilton Mercedes | 44 | Mercedes | Mercedes | 22 |
+0.066 1'43.550 |
0.060 | 208.699 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.