Az autó nem gyors, szóval ez egy üzenet a gyárnak – Hülkenberg
Nico Hülkenberg egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a Haas gyárában dolgozó munkatársaknak és mérnököknek, hiszen az elmondása szerint az új autó szinte semmivel sem jobb, mint a régi.
Továbbra is a szakadék szélén táncol a Haas F1, minek után az Austinban bevetett fejlesztési csomag sem oldotta meg a gondjaikat, mégpedig azt, hogy a futamon a tempójuk jelentősen visszaesik, aminek következtében nagyon hamar visszaesnek.
Jól mutatja az amerikai gyártó gondjait, hogy a konstruktőrök között az utolsó helyen végeztek, mindössze 12 pontot gyűjtve, ami finoman szólva sem az az eredmény, amit a szezon előtt célként kitűztek maguk elé. Hülkenberg sincs kibékülve a fejlesztésekkel.
„A múlt hétvégén úgy éreztem, hogy valójában az új csomag előnyben van a régi csomaggal szemben az alacsony leszorítóerővel rendelkező konfiguráción. Ezen a hétvégén egész jól éreztem magam, míg Kevin nem volt annyira boldog.”
„De ez önmagában nyilván nem elég jó. Egy frissítésnek jobbnak kellene lennie, és kijavítania néhány problémát, és sajnos ez nem történt meg” – tette hozzá a Haas német pilótája a racingnews365.com közlése alapján.
Habár a Haas tavaly elküldte Mick Schumachert, mivel egy tapasztalt pilótát akartak a fiatal német helyére, nem vált be a húzás, mivel a fejlesztéseket tekintve hiába tudott jó visszajelzéseket adni a hosszú évek óta a Forma-1-ben szerephez jutó Hülkenberg, nem jutottak előrébb.
„A szezon második fele nagyon kemény volt, csak Szingapúrban volt lehetőségünk egy-két pontot szerezni, amit elszalasztottunk” – taglalta a szezonjukban mutatott formájukat Hülkenberg.
„Ettől eltekintve egyszerűen sosem volt meg a tempónk, még akkor sem, amikor sok autó kiesett, egyszerűen túl messze voltunk tőle. Persze ez nem nagyszerű, és ezért kell jobbnak lennünk” – tette hozzá a német a Sky Sports Deutschlandnak.
„Bebizonyosodott, hogy az új autó nem gyorsabb, és ez elég egyértelműen probléma. Ez egy üzenet a gyárunknak, a mérnököknek és a mechanikusoknak. Jövőre másképp kell csinálnunk a dolgokat. Idén ez volt a problémánk. A fejlődésünk megállt, és brutálisan megelőztek minket.”
Eközben Domenicali egykori nagy riválisának, Christian Hornernek üzent, és elmondta, hogy ilyen fenomenális munkát még senkitől sem látott.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.