Az austini bukkanók már „a határon voltak” az F1 számára Ocon szerint

Esteban Ocon szerint a Circuit of the Americas bukkanói éppen csak a határon voltak az idei évben, és érzése szerint lesz munkája a pályának, mielőtt a sorozat ismét visszatérne a helyszínre.

Esteban Ocon, Alpine A521

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Az F1 már eleve úgy utazott el Amerikába, hogy tudta, nem lesz könnyű dolga a huplis aszfaltcsík miatt, főleg azok után, hogy néhány héttel korábban a MotoGP már ott járt, és a versenyzők rendesen panaszkodtak is a helyzet miatt.

Ugyan végül biztonsági szempontból nem történtek problémák az F1-ben, a csapatoknak ettől még okozott némi fejfájást a pálya megkérdőjelezhető állapota. Hiába állítottak a felfüggesztésen és a hasmagasságon, a folyamatos kemény odaverődések így sem kímélték a technikát.

A Red Bullnál például javítani kellett a hátsó szárnyat Max Verstappen autóján, miután hajszálrepedéseket találtak rajta, miközben bizonyos autók – köztük Oconé is – olyan meghibásodásokat szenvedtek, amelyeket könnyen okozhattak a bukkanók.

Még több F1 hír:

Amikor Ocont a Motorsport.com arról kérdezte, hogy a helyzet elfogadható-e egy modern F1-es pálya esetében, ő így felelt: „Szerintem a határon van. A megbízhatóság szempontjából mindenképpen, és ha jövőre visszajövünk, majd még rosszabb lesz, akkor az autók komoly gondokba futhatnak bele.”

„Ha lassan mész, akkor nem olyan vészes, miután viszont rákapcsolsz, és a padlólemez folyamatosan odaverődik a földhöz, a mérnökök elkezdenek vészjelzéseket és komoly erőhatásokat látni a monitorokon. Ilyesminek nem kéne megtörténnie. Szóval a pálya esetében szükség lenne némi munkára 2022 előtt.”

A mercedeses Andrew Shovlin beismerte, hogy a huplikkal nem volt könnyű boldogulniuk, de a csapatuk már előre készült erre, hogy elkerüljék a nagyobb bajt. „Elég trükkös volt, és igazán nehéz megmondani, hogy számunkra vagy a Red Bull számára volt rosszabb.”

„Nekik szerintem jobb volt az autójuk hátsó része, és amikor az abroncsok túlmelegednek és pattognak, akkor a hátsó tapadás a barátod. Ez egy terület, ahol az ő autójuk remekül működik. Mi azonban talán komolyabb gondokra rendezkedtünk be, de végül egészen jól boldogultunk velük.”

Ecclestone érti, Verstappen miért kritizálta a Drive to Survive-ot

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Kimi Räikkönen és Fernando Alonso ütközése az Amerikai Nagydíjról!
Következő cikk „Még egy gyerek is ki tudta volna számolni a Mercedes taktikai hibáját”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország