Az Audi valóban meghátrálhat? – az új vezetőség kételkedik a projektben

A német Spiegel arról adott hírt, hogy az Audi Forma–1-es projektje valóban befuccsolhat, még mielőtt igazán elindult volna. Állítólag az új cégvezetés már nem akarja annyira a dolgot. Ha viszont mégsem szállnak be, azzal komoly presztízsveszteséget szenvednének el, a pénzügyiről pedig nem is beszélve.

The new Audi Sport F1 concept car

A probléma valójában már június vége óta terítéken van, hiszen az Audi ügyvezetőjének, Markus Duesmannak akkor kellett távoznia posztjáról, a helyét pedig Gernot Döllner vette át. Ezzel egyidőben pedig be is indultak a pletykák, hogy az új főnök leállíthatja a Forma–1-es projektet. Az Audinak sürgősen javítania kell a termékkínálatán és befektetései megtérülésén. A drága F1-es szerepvállalás ebbe pedig nem fér bele.

Duesmann támogatta a motorsportot, őt pedig támogatta a csoport főnöke, Oliver Blume, illetve a vezetőség elnöke, Hans-Dieter Pötsch is. Ezzel szemben Döllner állítólag nem igazán rajong az autóversenyzésért. Ezen a héten hétfőn összeült az Audi vezetősége, és a fő témát a takarékoskodás jelentette.

Az Audi ugyanakkor továbbra is mélyen hallgat ezekről a pletykákról. Az Andreas Seidl által vezetett projektről szinte alig hallani, és ő maga is igen ritkán áll mikrofonok elé. Döllner pedig eközben nem beszélhet semmiről, mert jogilag 100 napig meg van kötve a keze, így leghamarabb decemberben hallhatunk valamit tőle.

Mindez azonban nyugtalanságot eredményez kívül és belül egyaránt. A spekulációkhoz pedig a többi istálló is hozzájárul, mert az Audi és a Sauber már rengeteg kiváló szakembert igazolt le a mezőnyből, a csapatok most viszont szándékosan igyekeznek negatív híreket terjeszteni az Audiról, ezzel gátolva a saját csapattagjaikat abban, hogy esetleg a karikásokhoz szerződjenek.

Egyelőre azonban a projekt leállításának még nincs nyoma. Döllner nemrég maga látogatott el a neuburgi motorrészlegre, hogy megnézze, hogyan halad a tervezés és a fejlesztés. A kiszállás pedig több szempontból is gondot okozna. Egyrészről komoly csorbát szenvedne az imázsuk, ha már azt megelőzően visszakoznának, hogy egyáltalán indultak volna egyetlen futamon is.

És mióta az ingolstadti márka kiszállt Le Mans-ból és a WEC-ből, egyetlen komoly, jelentős figyelmet generáló világbajnoki sorozatban sem képviselteti magát, ez pedig nem feltétlenül vet rájuk jó fényt. Arról nem is beszélve, hogy már most rengeteg pénzt áldoztak az F1-re, ezt pedig a visszatáncolással el is buknák, amit a részvényesek nehezen nyelnének le.

Pedig a Forma–1 manapság kezd nagyon is jövedelmezővé válni, így ezen a piacon jelen lenni nagyon is megérhetné számukra, még ha az elején sokat is kell befektetniük. Érvényben van a költségsapka, 2026-tól a motorokra költhető pénzt is limitálják, miközben komoly szponzori és egyéb megállapodásokat köthetnének, arról nem is beszélve, hogy akár az utcai autóik eladásai is emelkedhetnének a királykategóriás szerepvállalás révén. A lényeg tehát az, hogy az F1 jelenleg megéri.

Ráadásul az Audi már most százmilliókat költött el arra, hogy beindítsa motorprojektjét és kibővítse a Sauber gyárát Hinwilben, az új szakemberek igazolásáról nem is beszélve. Végül pedig ott van az is, hogy az Audi az Auto Motor und Sport információi szerint egy tíz évre szóló szerződést kötött a Sauber tulajdonosával, Finn Rausinggal, ennek értelmében pedig fokozatosan átveszik majd az istálló többségi tulajdonát.

2024 végére az Audi fogja birtokolni a csapat 75 százalékát, míg Rausing a maradék 25-öt. Ha viszont a németek idő előtt felbontanák ezt a szerződést, akkor komoly kártérítést kéne fizetniük Rausingnak, ami újabb több százmilliós veszteséget eredményezne számukra. A kilépés tehát ebből a szempontból sem tűnik jó ötletnek.

Van egy elmélet, amely látszólag megmenthetné őket: a Porsche érkezése. Lehetséges, hogy a Volkswagen másik, kisebb nyomás és teljesítménykényszer alatt lévő márkája venné át a stafétát az Auditól, de alapvetően ez is több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.

A lényeg azonban az, hogy bármilyen döntést is hoz majd az Audi vezetősége a közeljövőben, egy esetleges F1-es visszalépés minden téren komoly veszteségekkel járna számukra, és ezen a ponton talán még az is jobb lenne, ha végigvinnék az F1-es projektet, de végül felsülnének vele, mint anno mondjuk a Toyota vagy a BMW.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Direkt Hamiltonra és Leclerc-re „utazott” az FIA?
Következő cikk 4 tizeden belül a top 8 a Mexikói Nagydíj második szabadedzésén!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország