Az Audi miatt távozhat Csou? „Nem könnyű az érkezésük miatt...”
Nincs könnyű helyzetben Csou Kuan-jü, hiszen az Audi beszállásával sokféle igénynek kell megfelelnie annak a pilótának, aki szeretne megkapni a német gyártó támogatását. A fiatal kínai versenyző ráadásul idén sem „váltja meg a világot”.
Eddig két kilencedik helyet tud felmutatni az Alfa Romeo kínai pilótája, amivel az egyéni bajnokságban a 16. helyen áll, mindössze két egységgel a csapattársa, Valtteri Bottas mögött. Tény és való, hogy az alakulat idei autója nem képes sokkal többre, ugyanakkor mégsem feltétlen a teljesítmény hiánya miatt veszítheti el Csou az ülését a csapatnál.
Az Audi ugyanis 2026-ban jelentős szerepet magára vállal az alakulat működésében, így ők fognak dönteni arról, hogy kikkel akarnak majd a Forma-1-ben rajthoz állni. Ennek okán többek között Mick Schumahcer neve is felmerült, de ott van a listán az idén Forma-2-ben versenyző Theo Pourchaire is.
A fiatal pilóta sok szállal kötődik a Sauber programjához, míg Csou elsősorban a kínai piac támogatásának köszönhette, hogy megkaphatta az ülést, amely jelenleg az egyetlen elérhető opció a számára.
„Természetesen (egy hosszú távú F1-es szerződés) a cél” – jelentette ki Csou a jövőjével kapcsolatban többek között a RacingNews365.com-nak. „Nem könnyű az Audi érkezése miatt, meg persze ezekkel a dolgokkal, szóval egy kicsit több idő szükséges a döntés meghozatalához.”
„De számomra persze inkább egy hosszabb távú szerződés a cél, hogy egy kicsit nyugodtabb legyek, mint egy egyéves szerződéssel. Jelenleg ez a prioritás. Nem sok szabad hely van, és én nagyon szeretnék ott maradni, ahol vagyok.”
Bottas eközben végre elégedetten nyilatkozhatott egy versenyhétvége után, hiszen ismét pontot szerzett, amire nem mostanában volt utoljára példa…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.