Az Audi F1-es csapata csak 2027-ben lesz „végleges”
A Sauber Forma–1-es csapatának technikai igazgatója, James Key arról beszélt, hogy hiába érkezik meg az Audi már 2026-ban, teljesen csak a következő évben kerül majd minden a helyére.
A hinwili gárda, amely az idei és a következő szezont Stake F1 Team néven teljesíti majd, az új szabályciklus érkezésekor az Audi gyári istállójává avanzsál. A németek pedig már gőzerővel készülnek, miközben a csapat is egyre több új szakembert vesz fel, és a meglévő létesítményeiket és eszközeit is igyekeznek fejleszteni.
Key azonban, aki tavaly szeptemberben csatlakozott hozzájuk, elismerte, hogy nem fog minden építőkocka a helyére kerülni az Audi 2026-os belépéséig. „Ami a következő lépéseket illeti, van egy rendkívül fontos, jól dokumentált tervünk” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak az istálló helyzetét illetően.
„Már javában zajlik a munka. A háttérben keményen dolgozunk azon, hogy a megfelelő tehetségeket vonzzuk a csapathoz, akik aztán csatlakozhatnak a már itt lévő szakembergárdához. Sok esetben viszont várnunk kell a kertészeti szabadságok miatt. Ezzel tehát tisztában vagyunk, de ettől még nem ülünk a babérjainkon, hiszen most is rengeteg dolog van, amit elvégezhetünk az extra emberek nélkül.”
„A végső céljaink eléréséhez viszont minden lényeges területen bővülnünk kell. Mindenhol szintet kell lépni, függetlenül attól, hol tartunk éppen ebben a folyamatban. Ez tehát a rövid távú ambíció, és keményen dolgozunk Andreasszal [Seidl] a ’24-es szezonon és a jövőn egyaránt. Majd látjuk, hogy alakulnak a dolgok.”
„Alapvetően viszont nem fogjuk tudni véglegesíteni a projektet 2027 előtt, mert annyira sok a teendő. Sokkal jobb formában leszünk már viszont, ahogy közeledünk 2026-hoz. Ez pedig lehetőséget fog adni arra, hogy megtegyük a szükséges előrelépést” – magyarázta Key az átmeneti időszak kapcsán.
A szakember, aki 2010 és 2012 között egyszer már dolgozott a svájciaknál, hisz abban, hogy erős alapokra építkezhetnek: „A csapat növekszik, de valójában egy nagyon fiatal gárdáról van szó, én hiába érzem nagyon öregnek magam a Saubernél. A fő részvényes által nyújtott stabilitás jót tett neki, hiszen sikerült növekedni ezen időszak alatt. Most pedig izgalmas jövő áll előttünk.”
Ennek a jövőnek pedig része, hogy a Sauber február 5-én tartja majd az idei bemutatóját, nemrég pedig az is kiderült, az Aston Martin mikor áll elő a 2024-es autójával.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.