Az Astonnál még nem kongatnak vészharangokat Vettel nehéz debütálása miatt

Az Aston Martin csapatfőnöke elmondta, hogy természetesen továbbra is kiállnak Sebastian Vettel mellett, hiába sikerült neki nehézkesen az első versenyhétvégéje a csapat színeiben. Otmar Szafnauer szerint a német újra erőre kap majd.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A négyszeres világbajnok szombaton már a Q1-ben búcsúzni kényszerült, bár ez nagyrészt talán a sárga zászlók miatt történt. Végül aztán még egy öt rajthelyes büntetést is kapott, mert nem vette figyelembe, hogy Mazepin keresztbe fordult autója miatt veszély van a pályán, így csak a mezőny legvégéről indulhatott vasárnap.

A futamon aztán elkezdett előrébb jönni, de a tempója mégsem volt az igazi, ráadásul a futam végefele Esteban Oconnal is ütközött, amiért újabb büntetést kapott, és végül csak a 15. helyen fejezte be a viadalt.

Még több F1 hír:

Szafnauer azonban elmondta, hogy voltak bíztató jelek Vettelnél a futam során azok után, hogy elég keveset tudott csak körözni az előszezoni teszten Bahreinben. „Az autó most teljesen eltér a karakterét, az erőforrását illetően attól, mint amilyet korábban vezetett.”

„Igazából csak az időmérő során érezte magát jól az autóban, de akkor meg jöttek a sárga zászlók. Szóval nehéz tudni, de még korai szakaszban járunk. Nem ment sok kört a téli teszten, csak három napunk volt, ráadásul meg kellett osztania azt Lance-szel is, a problémák pedig nagyrészt nála jöttek elő. Úgyhogy én továbbra is bízom abban, hogy Seb megoldja majd.”

„Az utolsó helyről indult, és feljebb is kapaszkodott, de a keményeken nehezen ment, neki pedig elég korán raktuk fel, szóval ezt még ki kell elemezni. Beszélnem kell majd vele, de úgy vélem, hogy haladunk” – vette védelmébe Vettelt a csapatvezető.

 

Szafnauer nem is akar semmilyen korai következtetést levonni ebből az egy futamból. „Most még nagyon-nagyon korán van ilyesmikhez. Egyelőre csak egy viszonyítási pontunk, egy futamunk.”

„Igen, nem ez volt a legjobb verseny, de ha megnézzük a pozitívumokat: az utolsó helyről indult, mégis a top 10-ben ment egy ideig, és jól is érezte magát az autóban.” Vettel elvileg hasonló köridőkre volt képes vasárnap, mint a pontot szerző márkatársa.

„Megnézve a köridejeit, azok nem tértek el annyira Lance-től, aki már itt van nálunk egy ideje, és ismer minket, valamint az autót is. Ő viszonylag jó helyen ért célba, időnként pedig igazán versenyképes tudott lenni a közepesen és a lágyon, akárcsak Seb. Még beszélnem kell vele, de ne vonjunk le semmilyen korai következtetést.”

Ez vetett véget Alonso első futamának a visszatérése után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda élvezte az édesapja kedvenc pilótája elleni versenyzést
Következő cikk Brawn: ha Verstappen büntetéssel együtt nyer, az rossz szájízt eredményezett volna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország